Hirdetés

Ismét kitálalt egy volt alkalmazott, riasztó képet fest a Facebook működéséről



|

Egyre rosszabbul áll a Zuckerberg-birodalom szénája, a kulisszák mögött nem túl meglepő módon a pénzszerzés felülírt minden más elvet.

Hirdetés

Tovább úszunk az árral, folytatva nem éppen pozitív híradásainkat a Facebook legújabb botránya kapcsán. A hetek óta tartó ügy legutóbbi fejleménye az volt, hogy Mark Zuckerbergnek a szenátus előtt kell felelnie a vállalat egykori alkalmazottja, Frances Haugen által megszellőztetett vádakra, melyek szerint a Facebook eltitkolta az Instagram tinédzserekre gyakorolt káros hatásait, valamint az erőszak és a gyűlöletbeszéd leküzdése ellen sem tett őszinte erőfeszítéseket.

Most pedig előlépett egy másik korábbi dolgozó, aki az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleténél nyújtott be hivatalos panaszt, újabb súlyos vádakkal illetve a közösségi óriást.

A panaszos szerint a vállalat félrevezette a befektetőit a platformjain tapasztalható veszélyes viselkedést és bűncselekményeket illetően, beleértve az Instagramot, a WhatsAppot és a Messengert is.

Hirdetés

A beadvány megemlít egy beszélgetést, amit az egykori alkalmazott a Facebook egyik vezető kommunikációs szakemberével folytatott még abban az időben, amikor 2016-os amerikai elnökválasztás Oroszország általi manipulációja miatt kellett felelnie a cégnek.

Az említett vezető állítólag úgy fogalmazott, hogy a vizsgálat csak egy "villanás lesz a serpenyőben" (flash in the pan - utalás a pillanatnyi dolgokra, valószínűleg az aranymosók idejéből eredő szólás), s hogy a vállalat remekül elvan, mert a "pincében nyomják a pénzt".

Az újabb szivárogtató az aktuális botrányt kirobbantó Frances Haugenhez hasonlóan szintén tagja volt a Facebook "Integrity Team" nevű csapatának, amely kifejezetten az olyan problémákkal foglalkozik, mint az álhírek, a választási manipuláció, vagy a gyűlöletbeszéd.

Ennek munkája kapcsán pedig ő is azt állítja, hogy a vállalat "rutinszerűen aláásta" a problémák megoldására tett erőfeszítéseket, mivel tartott a felhasználói bázis növekedésének megtorpanásától és az akkori elnök Donald Trump haragjától.

A beadvány másik súlyos pontja, hogy egyes kiemelt felhasználóknak és politikusoknak a platform szándékosan elnézte a szabályok megsértését. A panaszos név szerint említi Mark Zuckerberget és az operatív igazgató Sherly Sandberget, mint akik tudatában voltak a problémáknak, ám szándékosan elhallgatták őket a befektetők elől.

Cikkünk írásáig a Facebook nem kommentálta a beadványt, de a folyamatban lévő szenátusi vizsgálat mellett komoly gyomros lehet a vállalatnak, ha még a szívósságáról ismert tőzsdefelügyelet is kutakodni kezd a szennyesben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.