Hirdetés

Ismét nem Elon Musk a világ leggazdagabb embere, és ez most így is maradhat



|

A Twitter körüli cirkusz nem tett jót a milliárdos vagyonának, ami szorosan összefügg a Tesla értékével.

Hirdetés

Elon Musk régóta vezette a világ leggazdagabb embereinek listáját, amelyet a Forbes a rajta szereplők ismert befektetéseinek értéke alapján, kvázi valós időben állít össze. A változás első szelét a múlt héten érezhettük meg, amikor a divatipari óriás LVMH alapító-vezetője, Bernard Arnault került az élre.

Musk akkor még rövid idő elteltével vissza tudott kapaszkodni a ranglista tetejére, a legfrissebb adatok alapján viszont ismét második, méghozzá nem is kis különbséggel. A Forbes listájára pillantva azt láthatjuk, hogy az immáron a Twittert is birtokló milliárdos vagyona 176,8 milliárd dollárra apadt, míg Arnault és családja 191,1 milliárd dollárral büszkélkedhet.

Hirdetés

Az erőviszonyok átrendeződésének oka pedig nem más, mint a Tesla mélyrepülése. Musk nemcsak az elektromos autógyártó alapítója és első embere, de 14%-os tulajdonhányaddal a főrészvényese is, így nagyban érinti a vagyoni helyzetét, hogy a szeptemberi 380 dolláros jegyzésről napjainkra 160 dollárra zuhant a Tesla-papírok értéke.

A BBC által megszólaltatott pénzügyi elemző, Dan Ives (Wedbush Securities) szerint ennek hátterében a Twitter körüli cirkusz áll, a befektetői bizalomnak ugyanis nem tett jót, hogy a felvásárlás októberi nyélbe ütése óta az egykor az "igazi Vasemberként" ünnepelt Musk kereszttűzben áll a mikroblogon bejelentett változtatások miatt.

"A Twitter-cirkusz ártott Musk személyes brandjének, és ez a Tesla részvényeire nézve is komoly nyomást jelent. Musk a Tesla, a Tesla pedig a Musk."

- foglalta össze a dolgot Ives. A szakértő véleményén túl azonban nem árt megjegyezni, hogy a Tesla-papírok árfolyama már augusztusban stagnálásba váltott, a trendszerű csökkenés pedig szeptember 20. környékén kezdődött, amikor is Musk még azért pereskedett, hogy ne kelljen felvásárolnia a közösségi oldalt.

Akárhogy is legyen, az valószínűsíthető, hogy ha elcsitulnának az indulatok a Twitter körül, illetve ha sikerülne nyereségessé tenni a szolgáltatást, az nagy lökést adna Musk csodagyerek-imázsának, visszarepítve őt a Forbes-ranglista élére.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.