Hirdetés

Lekapcsolták az illegális Netflix-kópiák királyát

|

Torrentoldalak? Ugyan már, a kalózok már jóval előrébb járnak ennél. A hatóságok idén két igazán nagy halat fogtak.

Hirdetés

Manapság már nem csak torrentoldalakkal hadakoznak a hatóságok: felbukkantak olyan szolgáltatások, amelyek a Netflix, a Hulu, az Amazon vagy a HBO GO által kínált streaming módszerére álltak rá. Ugyan az ilyen oldalak egy része is fizetős, de egyrészt sokszor a hivatalos szolgáltatóknál jobb árakkal vonzzák be a felhasználókat, másrészt persze azzal is, hogy hihetetlenül gazdag választékot lehet elérni náluk. Most, hogy szinte hónapról hónapra egyre széjjelebb tagolódnak a streamingszolgáltatók, oldalanként egyre kevesebb tartalom érhető el, szóval ha valaki igazán jó választékot szeretne magáénak tudni, kénytelen egymás mellett akár 4-5 különféle platformra is előfizetni.

Ezt használta ki többek között az iStreamItAll nevű szolgáltatás is, amelyen 10 980 film és 118 479 tévéműsort illetve sorozatepizódot kínált bezárása pillanatában. Emellett egy Jetflix nevű oldalt is működtettek, amelynek segítségével a felhasználók le is tölthették a különféle jogvédett tartalmakat, sőt saját maguk is streamelni tudták őket. A 2007-ben indított illegális oldal(ak) mögött két amerikai programozó állt: Darryl Polo és Luis Villarino Las Vegasban ütötték fel székhelyüket, és havi 10 dollárt kértek az elérésért, ráadásul maga az iStreamItAll teljesen egy hagyományos (és ezáltal legális) szolgáltatónak látszott, megtévesztve a feliratkozók jó részét.

A 10 dolláros havidíj egyébként nem túlzottan tér el a legális szolgáltatások átlagos áraitól, nem is ez volt az iStreamItAll sikerének igazi titka. Amikor a hatóságok a napokban végre elég bizonyítékot gyűjtöttek, valamint felfedték az oldalak mögött álló szerverparkot, döbbenten látták, hogy az aktuálisan elérhető mozgókép-könyvtár több címet tartalmaz, mint a Netflix, a Hulu, az Amazon Prime és a Vudu kínálata egyszerre - és ez már elegendő volt ahhoz, hogy a sokfelé tagolt streaming-piac csalódott ügyfeleinek jó része itt kössön ki.

Most így néz ki a szolgáltatás főoldala

Hirdetés

Az üzemeltetők a streamelt filmeket és sorozatokat először torrentről töltötték le, majd közvetíthető formára alakították és behúzták az elérhető adások közé. A streaming szervereket Kanadában üzemeltették, így jó ideig el tudták kerülni a technikai jellegű bezáratást, de végül az FBI a helyi rendőrséggel együtt kapcsolt le mindent még augusztusban, a vádemelés viszont egész mostanáig váratott magára.

A két programozót most többek között szerzői és környéki jogok megsértésével, valamint több millió dollár értékű üzleti károkozással vádolják, ráadásul különféle adózási stiklik miatt pénzmosás is képbe került. Azt külön kiemelték a vádiratban, hogy a weboldalt meglátogatókat folyamatosan e-mailekkel bombázták, amelyben arra igyekeztek rávenni őket, hogy szüntessék meg az összes többi szolgáltatónál meglévő előfizetésüket, hiszen náluk egy helyen úgyis mindent megtalálnak. Mindketten elismerték, hogy tevékenységükből eddig tisztán egymillió dollárnál is többet kaszáltak. A tárgyalásuk jövő tavasszal várható.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.