Hirdetés

Mi köze a hibrid felhőnek a hosszúkardvíváshoz, vagy a lebegő jógának a routerekhez?

|

Közös bennük egy-egy olyan sokszínű egyéniség, akiknél nem csak remekül kiegészítik, hanem erősítik is egymást. Andi, Anna, Orsi, Zsuzsanna, Bence és Csaba az IT Services Hungary kampányában óriásplakáton és rövidfilmekben mesélik el, hogyan dolgozik az ITSH a kollégákkal együtt az összképen.

Hirdetés

Miért jelentkeztetek a kampányra?

Andi: Felvillanyozott a gondolat, hogy az óriásplakátokat mindenki látni fogja. Egy ilyen lehetőséget semmiképpen nem hagytam volna ki.

Csaba: Az utóbbi időben szívesen kipróbálok olyan dolgokat, amikhez korábban nem lett volna bátorságom. Például kiállni emberek elé vagy megjelenni plakáton. Az első plakát, amin meglátom magamat, mindenképpen megér majd egy közös szelfit.

Orsi: A 7 éves unokaöcsém szerint nagyon menő olyan cégnél dolgozni, ahol óriásplakátokon is lehet szerepelni. Büszke vagyok rá, hogy pont engem választottak ekkora vállalatnál. Vidám, mosolygós természetem van, és szerintem ez a plakátokon is tükröződik.

Bence: Az egyik fő hajtóerő a kíváncsiság volt: roppantul érdekelt, hogyan zajlik egy ilyen kampány, korábban soha nem vettem részt ilyesmiben. Igazi kihívásként éltem meg, hogy a komfortzónámból kilépve a saját arcommal képviseljem a céget.

Hirdetés

Hogyan zajlott a közös rajzolás és a filmforgatás?

Andi: A kampány címével összhangban valóban együtt dolgoztunk az összképen. Érdekes volt látni, ahogy a rajzon megelevenedik a munkahelyi és a magánéletem. A grafikus remekül megrajzolta, ahogy a rendszerek adatait gyűjtöm és elemzem, vagy otthon verset írok.

Zsuzsanna: A videóforgatás érdekes élmény volt, a stábbal hamar megtaláltuk a közös hangot.

Mit árul el a rajz az ITSH-ról és a munkátokról?

Bence: Az ITSH nemzetközi hátterű, stabil munkahely, az ICT-piac meghatározó szereplője, ahol több mint 4000-en dolgozunk. Ezért céges szinten nem részfeladatokat, hanem komplex projekteket valósítunk meg, és ez a napi munkámban is izgalmas feladatokként jelenik meg.

Andi: A rajz egyik legfontosabb üzenete, hogy az ITSH-nál felelősséget vállalhatunk a fejlődésünkért: például magam osztom be a munkaidőmet vagy állítom fontossági sorendbe a feladataimat. És azt is megbeszéltem a vezetőmmel, hogy munka mellett egyetemre is járhatok.

A rajzok alapján kiknek ajánlanátok leginkább az ITSH-t?

Csaba: Leginkább azoknak, akiket érdekel az informatika, és szívesen bővítenék ismereteiket ezen a területen.

Orsi: Azoknak, akiknek hozzám hasonlóan fontos, hogy az idegennyelv-tudásukat hasznosítani és fejleszteni is tudják. Az egyetemisták és pályakezdők sokféle gyakornoki lehetőség és ösztöndíj-program közül válogathatnak. Szerintem szuper dolog, ha valaki már az egyetem alatt belekóstol a munka világába, így később jó eséllyel kezdheti az IT- karrierjét nálunk.
Anna: Mindenkinek, akiben van ambíció és akarat. Az ITSH nagyon munkavállalóbarát és rugalmas munkahely, ahol mindenkit támogatnak a fejlődésben.

És végül, hogyan fér meg egymás mellett a kardvívás és a hibrid felhő, a DJ pult és változásmenedzsment vagy a lebegő jóga és a hálózati eszközök?

Bence: Számomra nagyon fontos, hogy a szenvedélyemben, a történelmi kardvívásban is kiteljesedhessek. Tavaly válogatott vívó lettem, és ez elég sok edzést követel. Az ITSH abban segített, hogy szinte teljes munkaidőben otthonról dolgozhatok. A munkában szerzett tapasztalatomat pedig kamatoztatni tudom a versenyzésben, amit ezután visszaforgatok a szakmámba.

Zsuzsanna: Dinamikus és pörgős munkakörben dolgozom, és a munkahelyi ritmus visszaköszön a DJ szettekben - vagy éppen fordítva. Számomra fontos a rugalmasság és a szabadság érzése: munka mellett is mindig van időm saját magamra.

Orsi: Nagyon fontos, hogy az ember olyan munkát végezzen, amit szeret csinálni. Minden nap mosolyogva megyek be dolgozni, és így is indulok haza. És ez a könnyedség a lebegő jóga órákon is jól jön.

Kíváncsi vagy a részletekre? Nézd meg a videókat itt!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.