Hirdetés

Itt a legújabb GoPro, ami sokkal jobb, mint az elődje



|

Befutott a GoPro Hero 10, és mindent jóvátett, ami miatt neheztelhettünk az elődjére.

Hirdetés

Megérkezett a GoPro Hero 10 Black, a specifikációja pedig egészen elképesztő még akkor is, ha a közvetlen elődjéhez hasonlítjuk. Az új kamera 5.3K-ban képes 60 fps-sel rögzíteni, 23MP-es fotókat lő és még egy új processzort is kapott, aminek további remek újdonságai vannak.

Egyedül a külső nem változott, épp csak annyit, hogy felismerjük, az új 10 Blackről van szó.

Hirdetés

A Hero 10 minden szempontból lekörözi a Hero 9-et, így 5.3K-ban 30 fps helyett már 60-nal rögzít, 4K-ban 60 helyett már 120 képkockát tud, a 2.7K-s lassított felvételeknél pedig 120 helyett akár 240 fps-sel is rögzíthetünk.

Erősebb lett a lencsét védő üveg is, ami sokkal jobban ellenáll a karcolódásnak és a GoPro szerint még becsillanni is sokkal kevesebbet fog, mint bármelyik elődje.

Ezek a fejlesztések már magában megérnének egy új eszközt, a Hero 10 azonban egy új processzort is kapott, ami egy halom apró, de annál fontosabb újdonságot hozott. A GP2 névre hallgató új CPU a 2017-ben debütált Hero 6 agyát váltja, a teljesítménybeli változás pedig jelentős.

Az új chip sokkal hatékonyabb fényezésben és 3D-s zajcsökkentésben, így jelentősen csökkenhet az utómunka szükségessége sötétebb fényviszonyok mellett. A GP2 felel a HyperSmooth 4.0-ért is, ami 5.3K30fps, 4K30fps és 2.7K120fps-nél tartja a lehető legstabilabban a képet.

Végül, de nem utolsósorban van egy új kábeles lehetőség lementeni a felvételeket, ami 50%-kal gyorsabb, mint vezeték nélküli kapcsolaton. Mostantól nem kell kipattintani az SD kártyát sem, aki viszont ragaszkodik a vezeték nélküli használathoz, hasznát veheti majd a megújult Wi-Fi modulnak, ami 30%-kal gyorsabb, mint korábban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.