Hirdetés

Itt a robot, aminek elmesélheted minden bánatodat, amikor részeg vagy

|

A BRILLO nemcsak az italokról gondoskodik, de személyre szabott interakciókra is képes.

Hirdetés

Az elmúlt hetek során több érdekes hírt is közölhettünk a robotok világából: ott voltak a Rice University élőhalott robotpókjai, a gépfegyverrel feltuningolt orosz-kínai robotkutya, valamint a távoli égitesteket feltérképező úszó robotrajok is.

Remekül illik ezek sorába a nápolyi II. Frigyes Egyetem tudósainak találmánya, egy olyan csapos robot, amely nemcsak a kocsmai munka fizikai részével, de a hasonlóan fontos társas interakciókkal is képes megbirkózni.

Hirdetés

A BRILLO néven futó projektért Silvia Rossi, Alessandra Rossi és Nitha Elizabeth felelnek, az első, mesterséges körülmények között tartott kísérleteik pedig biztató eredményeket hoztak. A robot egy emberre emlékeztető felső testből, egy különböző arckifejezéseket megjeleníteni képes, kijelző-alapú fejből és az italokat előkészítő karokból áll. BRILLO ezek mellett beépített hangszórót, mikrofont és kamerát is kapott, az utóbbi segítségével pedig elemezni tudja a vendégek testbeszédét.

Csapos robotokat ugyan már több esetben is láthattunk (a pekingi olimpián például egy ilyen szerkezet mixelte a koktélokat), Rossiék viszont egyedülálló módon kimondottan az emberi személyzetet utánzó beszélgetések megvalósítására koncentráltak. A BRILLO szoftvere ezért egy személyes profilt alkot a vendégek korábbi rendeléseinek, valamint a verbális és nonverbális inputok kombinálásával, melyekre építve úgy lép érintkezésbe az adott ügyféllel, mintha annak régi ismerőse lenne, akárcsak a helyi kocsma pultja mögött álló hús-vér figurák.

"Úgy gondoljuk, hogy a pultosnak végső soron nemcsak az ízlésedre kell emlékeznie, hanem az érdeklődési körödre és a mindennapi életedre is. Néha közeli barátokként kellene viselkedniük, akárcsak az emberi csaposoknak."

- mondta a projektet vezető Silvia Rossi, aki azonban azt is elárulta, hogy igazából nem egy piacra dobható kocsmai robotot szeretnének kifejleszteni. A csapat valódi célja ugyanis annak feltérképezése, hogy miként lehet ilyen személyhez kötött, automatikusan frissülő felhasználói profilokkal emberibbé tenni a robotok viselkedését, mivel szerintük ez lesz a kulcsa a technológia széles körű társadalmi elfogadásának.

A vendéglátós környezet pedig kiváló alkalmat nyújt a technológia tesztelésére és tökéletesítésére, így a következő lépés az lesz, hogy  éles bevetéseken is próbára teszik BRILLO képességeit.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.