Hirdetés

Itt az MI-alapú bőrgyógyász, amivel otthonról kérhetsz szakvéleményt és receptet



|

Az AIP Derm jóval olcsóbb, mint egy élő diagnózis, de ugyanazt a szakértelmet kínálja.

Hirdetés

Aki mostanában próbált bejutni állami bőrgyógyászati szakellátásra, az pontosan tudja, hogy a legjobb esetben is hónapokat kell várnia egy szabad időpontra, így ha valamivel gyorsabb diagnózist igénylünk, máris fizetős az egészségügy, hiszen csak a borsos árakkal dolgozó magánpraxisok jelentenek megoldást

Ezt igyekszik hozzáférhetőbbé tenni a most elrajtolt AIP Derm szolgáltatás, amely mesterséges intelligencia és telemedicina segítségével szállítja a bőrgyógyászati szakvéleményt anélkül, hogy elhagynánk az otthonunk kényelmét.

A világújdonságnak számító megoldást tavaly kezdték tesztelni a Semmelweis Egyetem közreműködésével, a több mint 18 ezer jelentkező pedig bizonyította, hogy jelentős az igény az online orvoslásra. A sikeresnek bizonyult próbaüzem lezárultával pedig a www.aipderm.hu-n mostantól hivatalosan is elérhető a szolgáltatás, amelyért alkalmanként 9900 forintot kell fizetnünk.

Hirdetés

Ez jóval olcsóbb, mint a manapság már jellemzően 20-30 ezer forinttól elérhető magánorvos-látogatások, a szakvéleményt pedig 72 órán belül kézhez is kapjuk. A 72 órás határidő akár pihenőnapokról indulva is elérhető, ezt a lehetőséget viszont csak a 90 forinttal drágább (tehát 9990 forintos) AIP Derm Plus csomag tartalmazza.

A távvizsgálat felhasználói fiók regisztrációjához kötött, majd egy fénykép és a tünetek leírásának elküldésével kell bemutatnunk a problémánkat. Ezt követően előbb egy több millió felvétel elemzésével betanított mesterséges intelligenciás algoritmus azonosítja a betegséget, majd egy hús-vér orvos is felülvizsgálja az MI döntését. A konzultációhoz nem szükséges a TAJ-számunk megadása.

Az eljárás tehát gyors és kényelmes, a kezelőorvos pedig még receptet is felírhat, amely bármelyik gyógyszertárban beváltható az EESZT felhőjén keresztül. A szolgáltatásnak ugyanakkor megvannak a maga korlátai, hiszen súlyos betegségre utaló jelek észlelése esetén mindenképp fel kell keresnünk egy szakrendelőt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.