Hirdetés

Itt vannak az első kedvcsinálók a Galaxy S9-hez



|

A három rövid videó a lassított felvételekre, a kevés fény mellett történő fotózásra és a 3D Emojira utal.

Hirdetés

Rengeteg dolog kiszivárgott már a Galaxy S9-es szériáról, a Samsung azonban időközben az első kedvcsinálókat is közzétette a YouTube-on. Ezek természetesen semmit nem árulnak el közvetlenül az új zászlóshajókról - ugyanakkor több kulcsfontosságú újdonságot is megerősítenek közvetve. 

Hirdetés

Az első videó értelemszerűen a lassított videofelvételekre utal: a pletykák szerint ilyen téren a piac legjobbjaihoz zárkózik fel a Samsung, talán le is körözi a mezőnyt. 

A második klip a kevés fény mellett történő fotózásra utal: ilyen téren már a Galaxy S8-as széria is messze kiemelkedett a mezőnyből, az idei sorozat azonban változtatható rekeszértékkel javít majd még tovább a helyzeten. 

A harmadik videó egyértelműen a 3D Emoji funkcióra utal, amit mostanra több jelentésben is megerősítettek. Az előlapi kamerával animált avatarokat húzhatunk magunkra, és állítólag jobb lesz az újdonság, mint az Apple Animojija. 

Az alábbi klip pedig az újratervezett kamera erősségeire igyekszik felhívni a figyelmet:

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.