Hirdetés

Izgalmas bejelentéseket hozhat egy márciusi Apple esemény



|

Itt mutatkozhat be például az iPhone SE újabb, 5G-s változata.

Hirdetés

Amikor épp nem forgatja fel a világot egy járvány, az Apple tavasszal és ősszel is tart prezentációkat, melyek során különböző újdonságait ismerteti. Március-április környékén szokott lenni egy előadás, és iparági értesülések szerint ez idén sem marad el.

Mark Gurman, a Bloomberg Apple-ügyekben jól értesült újságírója arról számolt be, hogy a tavaszi műsor keretében bemutatkozik majd az iPhone SE 5G-s változata, és nem csak emiatt lesz érdemes figyelni.

Hirdetés

A legolcsóbb iPhone esetében valószínűleg marad a régi dizájn, csak a belsejét turbózzák fel. Ennél többet egyelőre nem tudunk, azonban a következő néhány hétben megindulhatnak a szivárgások.

Várható, hogy bemutatkozik egy 27"-es, M1-es iMac, illetve a Mac mini M1 Próval és M1 Maxszel szerelt változata. Van még néhány modell, ami várja a frissítést, úgyhogy most már érdemes egy kicsit halogatni a vásárlást.

Gurman arról is írt, hogy a WWDC-t idén csak virtuálisan tartják meg, illetve bizonytalan, hogy az Apple Watch Series 8 képes lesz-e testhőt mérni, vagy csak későbbi modellek. 2022-re várható továbbá a VR/AR-szemüveg leleplezése is, azonban az Apple állítólag kimondottan ellenzi a metaverzumot, ami most több nagy cégnél, például a Metánál is a jövőt jelenti.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.