Hirdetés

Jeff Bezos máris tesztelte, hogy Elon Musk mennyire veszi komolyan a szólásszabadságot

|

Nem sokat várt Jeff Bezos, hogy beleszálljon a Twittert felvásárló Elon Muskba.

Hirdetés

Tegnap végre lezárult a Twitter felvásárlása körüli csikicsuki, miután a cég bejelentette, hogy elfogadja Elon Musk 44 milliárd dolláros ajánlatát, megágyazva ezzel a közösségi média történetének legnagyobb értékű akvizíciójának.

A világ leggazdagabb embere egy sor reformot tervez, de főként a szabad véleménynyilvánítás és a moderáció kérdése foglalkoztatja, korábban ugyanis többször is egyértelművé tette, hogy nem elégedett a Twitter szigorú irányelveivel. Ezt jelzi, hogy a bejelentés után nem sokkal már arról tweetelt, hogy reményei szerint a legkeményebb kritikusai sem hagyják el a közösségi oldalt, mivel szerinte ebben áll a szólásszabadság.

Hirdetés

Ezzel pedig a jelek szerint kihívta maga ellen a sorsot, a világ leggazdagabb embereinek toplistáján őt követő Jeff Bezos ugyanis nem várt sokat a határok tesztelésével. Az Amazon alapítója a The New York Times riporterének bejegyzését osztotta meg, ami arról szól, hogy Musk tulajdonossá válásával a kínai állam is közvetett befolyást szerezhet a közösségi oldal felett, mivel Kína a Tesla második legnagyobb piaca és az autókba szerelt akkuk fő beszállítója.

"Érdekes kérdés. A kínai kormány csak nem most szerzett egy kis befolyást a főtér felett?" - fűzte a poszthoz Bezos, Musk korábbi megfogalmazására utalva, mely szerint a Twitter lett a világ de facto főtere lett, ahol az emberek információkat és véleményeket cserélnek egymással.  

Hogy elvegye a támadás élét, Bezos később egy újabb bejegyzéssel jelentkezett, amelyben úgy fogalmazott, hogy "valószínűleg" nincs szó kínai befolyásszerzésről, s hogy a felvásárlás inkább a Tesla kínai üzletének összetettebbé válásában mutatkozik majd meg, mintsem a Twitter cenzúrájában. Egy harmadik posztban pedig még egy dicséretet is megeresztett Musk irányába, aki szerinte kiemelkedően jó az efféle bonyodalmak kezelésében.

Az eset mindenesetre jól példázza, hogy Musk számára teljesen új kihívásokat tartogat a tulajdonosi szerepkör. A Tesla-vezér eddig nyugodtan viselkedhetett a mikroblog fenegyerekeként, aki párbajra hívhatta Vlagyimir Putyint és kigúnyolhatta Bill Gates hasát is, a közösségi oldal atyaúristeneként viszont már nem biztos, hogy beleférnek az efféle akciók, illetve a népszerűségének is sokat árthat, ha személyesen őt okolják majd minden egyes lefagyásért, törölt posztért és rosszul működő funkcióért.

Musk persze ritkán zavartatja magát az emberek véleménye miatt, a Twitter előre belengetett tőzsdei kivezetésével pedig a részvényesek jóindulatára sem fog rászorulni. Ami pedig Bezost illeti, nem lepnénk meglepve, ha később sem spórolna  a hasonló szurkálódásokkal, a két milliárdos ugyanis nem csak a Forbes toplistáján, de az űrbizniszben is verseng egymással, ami tavaly már pereskedésig fajult.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.