Hirdetés

Jeff Bezos távozik az Amazon éléről



|

Rekord negyedévet zárt az Amazon, vezetője mégis távozik.

Hirdetés

Nem megy most épp rosszul az Amazon sorsa, maradjunk annyiban. Bár működési költései is megemelkedtek a járványhelyzet alatti extrém időszakban, ezzel párhuzamosan a bevételek is megugrottak, így végül a realizálódó nyereség is durván emelkedett. Folyamatosan emelkedtek a mutatók, rekord negyedév követett rekord negyedévet, ez alól a most magunk mögött hagyott pénzügyi időszak sem volt kivétel.

Az ünnepi időszakban, tehát az utolsó negyedévben az Amazon bevételei átlépték a csillagászati, 100 milliárd dolláros álomhatárt, erre korábban még sosem volt példa. Mindezek tükrében pedig nagyon fura, de immár kijelenthető tény: Jeff Bezos távozik a cég éléről. 

Hirdetés

Erre 2021 során, egészen pontosan a harmadik negyedévben kerül majd sor. A vezérigazgatói pozíció leadása után Bezos az Amazon igazgatótanácsának elnökeként fog tovább dolgozni, tehát nem távolodik el teljesen az általa 1994-ben alapított cégtől. Indoklása szerint több időt szeretne fordítani filantróp tevékenységekre, a Washington Post újságra, és a Blue Origin űripari vállalatára - utóbbi kettőnek ő a tulajdonosa.

Már megvan Bezos utóda is: az új vezérigazgató az az Andy Jassy, lesz, aki eddig a felhőszolgáltatással foglalkozó részleget irányította.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.