Hirdetés

Jobban akarsz aludni? Fogd vissza a mobilozást!



|

Több kutatás is alátámasztja, hogy nem jó ötlet a lefekvés előtti okostelefonozás.

Hirdetés

Jó esetben már gyermekként belénk verik, hogy a nyugodt és kiegyensúlyozott alvás az egészséges élet alapfeltétele, aztán jön a felnőttkor annak minden nyűgjével és kötelezettségével, s bizony gyakran áldozzuk a fel a pihenést a halaszthatatlan teendők, vagy a lopott szórakozás oltárán. Az okostelefonok elterjedésével pedig már az ágy sem szent, hiszen hiába kerülünk végre vízszintes helyzetbe, ha elalvás előtt még rápillantunk néhány macskás mémre, hogy aztán hipp-hopp tovaszálljon egy újabb értékes órácska.

Pedig kutatások sora igazolja, hogy az ágyban bámulni a telefon kijelzőjét különösen ártalmas az egészséges alvásra. Az egyik ok a sokat emlegetett kék fény, amelynek ugyan a nap az elsődleges forrása, de a mobilok, laptopok és televíziók kijelzője is bőven tartogat belőle. Az arcunk közelében szorongatott telefonból érkező kék fény blokkolja az álmosságérzet kialakulásáért felelős melatonin hormont, tovább nyújtva az elszenderüléshez szükséges időt.

Hirdetés

A kék fény másik kellemetlen hatása, hogy képes összezavarni a cirkadián ritmusunkat, vagyis a belső biológia óránkat, ami olyan súlyos egészségügyi problémákhoz vezethet, mint a rák, a szívelégtelenség, a cukorbetegség vagy az elhízás. Egyes vélekedések szerint emellett a kék fény akár a látást is képes rombolni, ebben a tekintetben azonban közel sem egységes a kutatók álláspontja.  

Az elalvás előtti mobilozás mindazonáltal nem csak a kék fény hatásai miatt problémás. A különféle tartalmak, értesítések és miegymások pörgetésével egész egyszerűen aktivizáljuk az agyunkat, ami nem meglepő módon szintén ahhoz vezet, hogy néhány száz báránnyal többet kell összeszámolnunk, mire végre belépünk az álmok birodalmába.

"A telefonunk leellenőrzése stimulálja az agyunkat. Aktívabb és éberebb leszel. Már egy gyors ellenőrzés is aktiválhatja az agyadat, és késleltetheti az elalvást."

- nyilatkozta a Cleveland Health-nek Dr. Michelle Drerup. A jó hír viszont az, hogy a szakértő szerint szerint a passzív eszközhasználat (pl. a zenehallgatás, vagy egy nem felkavaró tévéműsor) megtekintése nincs ilyen hatással az elménkre, amit világszerte milliónyian tudnának alátámasztani azok, akik a fárasztó nap végén rendszeresen beájulnak a kedvenc sorozatuk alatt.

Az esti mobilozás jelentette kockázat ellen ugyanakkor érdemes tenni valamit, néhány egyszerű szabály betartásával:

  • Lehetőség szerint kapcsoljuk ki a telefonunkat, de minimum ne tartsuk a hálószobában.
  • Ha mégsem bírjuk ki nyomkodás nélkül, csökkentsük a fényerőt és mindenképp aktiváljuk a kékfényszűrőt, vagy esetleg viseljünk ilyen bevonattal ellátott szemüveget.
  • Kerüljük a potenciálisan felzaklató tartalmakat, például a közösségi médiát.
  • A nap végén érdemes határidőt szabni,  amíg mindent elintézünk a mobilon, majd átváltani valamilyen más kikapcsolódási formára.

Az okostelefonok védelmében persze le kell szögezni, hogy az egészséges alvásnak számos más feltétele is van, a megfelelő táplálkozástól a kávéfogyasztás visszafogásán át a rendszeres testmozgásig és a stresszmentes foglalkozások űzéséig, amelyek teljesítése külön-külön is kemény diónak bizonyulhat. Amit azonban megtehetünk, azt sosem árthat elkövetni, hiszen a megfelelő alvás akár éveket is adhat a várható élettartamunkhoz. 

Ha többet szeretnél tudni az alváshiányról és a minőségi alvásért bevethető természetes praktikákról, érdemes elolvasni Dr. Purebl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet vezetőjének korábbi interjúját, amelyben egyebek mellett a telefonhasználat káros hatásai is szóba kerülnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.