Hirdetés

Jól jár a Samsung, ha sikeres az iPhone X



|

Egyes becslések szerint a Samsung jövőre többet kereshet az Apple iPhone-jain, mint a Galaxy készülékeken.

Hirdetés

Egy ideje már tudjuk, hogy a Samsung elképesztően jó piaci helyzetben van, hiszen nem elég, hogy nagy sikernek számít a Galaxy S8 és a Galaxy S8+ (a tavalyi széria is az volt), a dél-koreai gyártótól elképesztően sok alkatrészt rendel a többi vállalat. Többek között az Apple is. 

Hirdetés

A Samsung emiatt még az iPhone X sikerével is jól jár. A készülékbe a Samsung modellenként legalább 70 dollárért szállítja az OLED-kijelzőt, azonban más hardvereket is a Samsung ad a tizedik évfordulós iPhone-hoz. A Wall Street Journal által rendelt elemzés úgy tippeli, hogy egy eladott iPhone árából legalább 110 dollár folyik be a Samsunghoz. 

A Counterpoint Technology Market Research tanulmánya arra számít, hogy az Apple 130 millió iPhone X-et ad el 2019 nyaráig - ebből pedig több milliárd dollár landol majd a Samsung zsebében. 

A becslések szerint a Samsung 20 hónap alatt 50 millió Galaxy S8-at adhat el, és mindegyik eszköz Samsung alkatrészei után 202 dollárt szerez. Ez az összehasonlítás persze kezd furcsa lenni, elvégre a Samsung saját leányvállalatairól van szó, de az elemzők szerint a lényeg az, hogy az Apple eladásaiból rengeteg pénz folyik be a Samsunghoz a következő időszakban. 

2018-ban például a Samsung árbevételének 35 százalékát teheti ki ez az Apple-összeg, ami így magasabb lesz, mint a Galaxy készülékek után számolt árbevétel. A Samsung dolgozói állítólag még az iPhone-okat is eltűrik a találkozók során, ugyanis szerethető ellenfélnek és a legjobb ügyfélnek tartják az Apple-t. 

Az Apple és a Samsung a két legnyereségesebb cég a világon, ha nem számoljuk a pénzügyi szektor vállalatait. Arra pedig igen csekély az esély, hogy az Apple jobb alternatívát találjon a Samsung kijelzőinél és lapkáinál. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.