Hirdetés

Jön az eddigi legolcsóbb iPad



|

A jelentések szerint 2018 második negyedévében érkezik az Apple eddigi legolcsóbb iPadje.

Hirdetés

Az Apple idén márciusban sokakat meglepett azzal, hogy egy egészen megfizethető 9,7 hüvelykes iPadet dobott piacra. A jelentések szerint Tim Cook és csapata most azon dolgozik, hogy új modellt tegyen elérhetővé, ami még ennél is olcsóbb. 

Hirdetés

A Digitimes forrásai szerint az új, szintén 9,7 hüvelykes iPad valamikor 2018 második negyedévében mutatkozhat be. A legolcsóbb verzió ára nagyjából 259 dollár lenne, vagyis 70 dollárral menne alá a jelenlegi legolcsóbb vételárának az Apple. 

Természetesen mindez nem hivatalos, így egyelőre kár lenne bevésni a naptárba az iPad-vásárlás időpontját. Az olcsó iPaddel ugyanakkor az Apple is jól járna, ugyanis a fogyasztók egy újabb rétegét is elérhetné a takarékos árazással. 

A tabletpiac évek óta lejtőn van, azonban az Apple táblagépei még ilyen környezetben is kelendőnek bizonyultak. Az Apple agresszív árazása iparági források szerint új csatát indít majd az almás cég és a riválisai között. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.