Hirdetés

Jönnek az emberekbe injekciózható mini robotok



|

A tudósok szerint eljöhet majd az idő, amikor az emberi testekbe mikroszkopikus robotok tömegét lehet beinjekciózni.

Hirdetés

A tudósok olyan mikroszkopikus robotokat alkottak meg, amelyek szerintük egy nap az emberi testekbe lehet majd beinjekciózni műtétek végrehajtásának céljából. Ezek az első olyan mini robotok, amiket félvezető komponensekből készítettek a Cornell Egyetemen. Így szabványos elektromos jelekkel lehet ezeket rávenni a mozgásra, minden robotnak van ugyanis négy lába. Egy ilyen robot pedig nagyjából 5 mikron vastag (0,005 centiméter), valamint 40 mikron széles és hosszú. 

Hirdetés

Egyetlen négy hüvelykes ostyából a tudósok több mint egymillió robotot hoztak létre. Állításuk szerint az effajta rajtuk keresztül olyan világokba is betekintést nyerünk majd, amelyek túl parányik ahhoz, hogy a jelenlegi technológiával vizsgálhassuk azokat. 

És ezek a robotok elég kicsik ahhoz, hogy egyszer majd emberbe injekciózzák azokat, a véráramba jutva pedig például az érfalon végezhetnek el műtéteket. Irányítani most csak kívülről tudnák még ezeket, de idővel kaphatnak "agyat" és akkut is az önálló működéshez. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.