Hirdetés

Már minden szinten lelépett az Apple sztárdizájnere

|

Jony Ive távozásáról már jó ideje lehet tudni, de egy csendes jelzéssel most tett pontot a dologra az Apple.

Hirdetés

Nyár elején röppent fel a hír, miszerint az Apple egyik ikonikus egyénisége lelép a cégtől: Jonathan, vagy ahogy leginkább ismerték, Jony Ive hivatalosan azzal indokolta távozását, hogy ideje teljesen saját útra lépnie. Tervei szerint 2020-tól működik majd teljes pompájában az általa elindított dizájncég, a LoveFrom. Az Apple persze igyekezett visszafogni az eset súlyát, de a jelek szerint most olyasmit tettek, ami "kis lépés a egy weboldalnak, de nagy lépés egy gigavállalatnak".

Hirdetés

Arról van ugyanis szó, hogy Jony Ive eddig fotóstul, nevestül továbbra is szerepelt az Apple weboldalának azon részén, ahol a cég vezetőségét mutatják be. Most azonban lekerült a fotója az albumból. Oké, ez igazából tényleg nem egy hatalmas fejezet a távozás sztorijában, de mégis elég fontos. Ive távozásakor ugyanis Tim Cook azonnal igyekezett megnyugtatni a befektetőket és úgy egyáltalán a világot. Nyilatkozatai szerint a legendás tervező, aki közel 30 évig dolgozott a vállalatnál és a legfontosabb termékek fűződnek a nevéhez (például az általunk összegyűjtött top 10), valójában csak "egy kicsivel több szabadságra vágyott", de ettől még "szinte ugyanolyan elhivatottsággal dolgozik majd a további Apple termékeken, csak épp saját cégén keresztül".

A tűzoltás ellenére a tőzsde igenis megérezte a döntés súlyát, az Apple részvények ára olyan gyorsan döccent meg, hogy a vállalat nagyjából egy nap alatt 9 milliárd dollárt veszített az értékéből. Később aztán arról is szállingózni kezdtek a hírek, hogy egyáltalán nem csak holmi kalandvágy és újítási kedv vezetett Ive távozásához, ehelyett abból lett elege, hogy Tim Cookot és az Apple-vezetés több új tagját már egyáltalán nem izgatta a termékek tervezése és fejlesztése, csak a megszerezhető hatalom és pénz, ezért úgy érezte, épp az ő munkaköre nincs erkölcsi szinten igazán megbecsülve. Ezt az is alátámasztja, hogy a korábban minden termékbemutatón előadással is megjelenő, reflektorfényben sokat mutatkozó szakember az utóbbi években már legfeljebb csak az újdonságok tervezéséről szóló videókban tűnt el, a nyilvánosságtól viszont egyre hátrébb húzódott.

Ettől persze a tény tény marad, Ive is elismerte, hogy továbbra is "valamilyen szinten" közreműködik majd az Apple termékek tervezésében, de egyrészt már saját cégével, egyfajta alvállalkozóként, másrészt pedig a fene se tudja, milyen szint ez a valamilyen. Van, aki még azt is lehetségesnek tartja, hogy az egész két cég közötti kapcsolat és bedolgozás szöveg csak elkenése annak, hogy Ive ezentúl legfeljebb átküld néhány skiccet, hogy a közvélemény felé az Apple elmondhassa, bár távozott, de továbbra is velünk van.

Messze mentünk persze a következtetésekkel, most tényleg csak annyiról van szó, hogy Jony Ive már hivatalosan sem az Apple vezetőség tagja. Aztán jövőre meglátjuk, egyrészt mit villant a LoveFrom arcaként, ahol elvben akár az sem kizárt, hogy az Apple konkurenciáinak (is) dolgozzon, és persze az is kiderül, mennyire emelik ki a nevét a következő Apple termékek mellett.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.