Hirdetés

Jövő év elejétől kizárólag a kormány által jóváhagyott alkalmazással lehet drónt reptetni



|

A HungaroControl applikációban hasznos információkat találunk majd a szabad, korlátozott, illetve tiltott légterekről is.

Hirdetés

Évről évre népszerűbbek a drónok, hiszen a technológia fejlődésének hála ezek egyre megfizethetőbb áron kínálnak már-már filmes minőségű videókészítési lehetőségeket. Ennek következtében azonban az országok elkezdték szabályozni az eszközök használatát, hogy azokat tulajdonosaik a lehető legbiztonságosabb körülmények között reptethessék.

Ebből a célból született meg a HungaroControl alkalmazás is, melynek használata hamarosan kötelező lesz. 

Az  Innovációs és Technológiai Minisztérium nyújtott be törvényjavaslatot a kormánynak egy uniós szabályozás alapján. Ebben az áll, hogy 2021. január 1-jétől a pilóta nélküli légijárműveket, kizárólag a HungaroControl Zrt. által fejlesztett alkalmazással lehet használni. 

Hirdetés

Az applikáció és a hozzá tartozó honlap üzemeltetőjének törvényben meghatározott felelőssége van, hogy naprakészen tartsa a légtér-információkat, és tájékoztassa a drónozókat az őket érintő szabályváltozásokról, korlátozásokról. 

Arra is kitér a törvényjavaslat, hogy a magyar légteret kizárólag nyilvántartásba vett járművek használhatják. Ezeket lakott területen belül, kizárólag eseti légtérben lehet röptetni a magánélet és az otthon nyugalmának megóvása érdekében. Ezen a kötelezettségek nem terjednek ki a 120 grammnál könnyebb, a kezelőtől 100 méternél messzebbre eltávolodni nem képes, úgynevezett játék légijárművekre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.