Hirdetés

JY018 teszt – olcsó, kínai drónnak is van ereje



|

Hazánkban is folyamatosan gyarapszik a hobbidrónpilóták száma. A JY018-as quadkopter kedvező áron kínál belépést ebbe a világba.

Hirdetés

Egyre elterjedtebb hobbieszközzé válnak hazánkban is a különféle drónok, és ha kezdőlépésként nem szeretnénk több százezer forintos modellekre költeni, a kínai gyártók filléres termékei között érdemes szétnézni. Ezek a készülékek ugyanis első drónként igazán jó szolgálatot tehetnek, már a 10 ezer forint környékén beszerezhető kamerás modellek is rendelkeznek minden alapvető funkcióval. Az igazán nagyszerű pedig az bennük, hogy alkatrészeik pótlása is fillérekből megoldható, így nem kell sok pénzt kiadnunk pótakkumulátorra vagy propellerekre.

Hirdetés

Ilyen, remek áron kínált, zsebben is könnyedén elférő drón a JY018 is, amely mindössze 86 grammot nyom, és alig nagyobb egy okostelefonnál. A kompakt méret előnye, hogy az eszköz akár beltérben is használható, viszont propellerekre helyezhető gyakorlókeret sajnos nem szerelhető fel a modellre, ennek köszönhetően pedig megeshet, hogy a kevésbé gyakorlott pilóták kisebb pusztítást okoznak a lakásban folytatott drónreptetésük során. A külső helyszínek ilyen szempontból ideálisabbak, viszont itt arra érdemes odafigyelnünk, hogy lehetőleg szélcsendes időjárást válasszunk, a légiesen könnyed drónt ugyanis pillanatok alatt elsodorhatják még az enyhébb szellők is.

Mobilkontroll


A vezérléshez saját Wi-Fi-hálózatot használ, amelyhez okostelefonunkkal csatlakozhatunk; a privát csatornán pedig a drónhoz tartozó mobilapp segítségével küldhetjük el parancsainkat, és a készülék apró HD-kamerájának képét is élőben követhetjük. Az alkalmazáson belül nem feltétlenül egyértelmű a vezérlés; többféle irányítási mód közül választhatunk, azonban ezek aktiválásához szükségünk lesz arra, hogy drónunk a levegőbe emelkedjen. A kontrollfelület felső sávjában található ikonok közül a [Beállítások] melletti [Off] feliratra kattintva jeleníthetjük meg a kontrollpanelt, a két egymásra mutató háromszögikon segítségével pedig a felszállási opciók jelennek meg a távirányító alsó részén.

A rotorok felpörgetéséhez a bal oldali, felfelé mutató nyílra kell kattintani, mire a készülék elkezd egy bizonyos magasságban lebegni. Ezt követően a bal oldali virtuális joystick segítségével a drón emelkedését és süllyedését szabályozhatjuk, jobb oldalon pedig a haladás és forgás funkciókat találjuk meg.  Az eszköz elméletben akár 80 méteres távolságból is képes kapcsolódni mobilunkhoz, az FPV azonban már 50 méternél leáll.

A valóságban azért ekkora távolságra nem tud elrepülni tőlünk a JY018, mivel a Wi-Fi-hálózattal terhelt helyeken jelentősen zajosodik a csatorna. Az eszközben alapértelmezetten megtalálható 500 mAh-s akkumulátor 6-7 percnyi folyamatos repülési időt kínál, töltési ideje pedig nagyjából 90 perc, így ha hosszabb távra tervezünk ezzel az apró készülékkel, mindenképp érdemes néhány pótakkura is beruházni.

Dobozában minden jó


A modell beszerzését követően az egyetlen komolyabb problémát az jelenti majd, hogy a hazai forgalmazó hiánya miatt kissé körülményes a pótalkatrészek megvásárlása, de természetesen rövid utánajárás után azért vehetünk extra propellereket, és a már említett pótakkumulátorokhoz is hozzájuthatunk.

A készülék dobozában is találunk egy-két hasznos kiegészítőt: egy teljes szett extra propeller azonnal a rendelkezésünkre áll, ha meghibásodna. (A csere közben mindenképp figyeljünk arra, hogy a megfelelő oldalra a megfelelő propeller kerüljön.) A csomagban a cserealkatrészek mellett még egy praktikus hordtáskát is elhelyeztek, ahogy az USB-s töltőkábel és a részletes leírás sem maradt ki belőle.

Hasonló, olcsó drónokat egyébként például a GearBest kínálatában lehet megtalálni, hozzánk is innen érkezett a tesztmodell.

JY018

Ár: 9300 Ft Ft
  • beépített HD-kamera
  • Wi-Fi-kapcsolat
  • FPV-s kameranézet, fotó- és videókészítés
  • appkontroll
  • maximum 80 m vezérlési távolság
  • 500 mAh-s akkumulátor
  • 6 perces repülési idő
  • 155×150×30 mm, 86 g
PRO
  • kedvező ár,
  • beépített kamera,
  • mobilos vezérlés
Kontra
  • légiesen könnyű,
  • nincs gyakorlókeret
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 6002
    [topic] => 1
    [group] => 14
    [gameinfo_name] => JY018
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 366
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2017-11-30 20:23:04
    [gameinfo_webpage] => https://www.gearbest.com/rc-quadcopters/pp_637814.html?lkid=12161882
    [gameinfo_tags] => drón,távirányítás,mini,gearbest,kínai
    [gameinfo_url] => jy018
    [gameinfo_pro] => kedvező ár,
beépített kamera,
mobilos vezérlés
    [gameinfo_kontra] => légiesen könnyű,
nincs gyakorlókeret
    [gameinfo_data] => beépített HD-kamera
Wi-Fi-kapcsolat
FPV-s kameranézet, fotó- és videókészítés
appkontroll
maximum 80 m vezérlési távolság
500 mAh-s akkumulátor
6 perces repülési idő
155×150×30 mm, 86 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 9300 Ft
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 366
            [manufacturer_name] => JIN XING DA
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => https://lol-speit.aliexpress.com/store/1901433
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/jy018-6002.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => kedvező ár,
            [1] => beépített kamera,
            [2] => mobilos vezérlés
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => légiesen könnyű,
            [1] => nincs gyakorlókeret
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.2
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    7

  • Ár/Érték:

    9

  • Anyagminőség:

    7

  • Extra funkciók:

    7

  • Kijelző:

    6

  • Szoftver:

    7

  • Akkumulátor:

    7

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.