Hirdetés

Kannabiszt kerestek, de bitcoin-farmot találtak a brit zsaruk



|

A bányászat még nem lenne bűn, csak épp a villanyszámláról feledkeztek meg a lelkes termelők.

Hirdetés

Az utóbbi időben rájár a rúd a Bitcoinra. A BTC árfolyamát a korábbi nagy szószólója, Elon Musk taszította a lejtőre, miután a Twitteren arról posztolt, hogy mégsem lehet kriptovalutáért Teslát venni. A milliárdos a Bitcoin-bányászat környezeti terhelésére hivatkozva visszakozott a csupán néhány hétig élő lehetőségtől, a kriptopénz kitermeléséhez szükséges hardverek ugyanis rengeteg energiát fogyasztanak.  

Ezt bizonyítja azoknak a bányászoknak az esete is, akiken nemrég véletlenül ütött rajt a marihuána-ültetvényre vadászó brit rendőrség. A derék kopóknak az szúrt szemet, hogy a bányaként szolgáló birminghami épület környékén feltűnően nagy a mozgás, rengeteg az elektromos vezeték, s még egy profi szellőzőrendszert is kiépítettek. A helyszínt ezért egy hőkamerás drónnal is megvizsgálták, ami felfedezte, hogy az épületből rengeteg hő távozik.

Hirdetés

Ezek pedig mind egy marihuána-farm ismérvei, ám amikor a hatóság behatolt az épületbe, kannabisztövek erdeje helyett "csak" nagyjából száz, Atminer S9 típusú Bitcoin-bányagépet találtak. Most valószínűleg rajtuk derülne az egész világ, a West  Midlands-i rendőrök szerencséjére viszont kiderült, hogy a kriptofarm lopta az áramot, méghozzá több ezer font értékben. Az akció így nem volt hiába, a bányát azonnal lekapcsolták, a több millió forint értékű hardvert pedig lefoglalták.

A kriptobányák energiafogyasztását egyébként nem árt komolyan venni, a kutatók szerint például a kínai bányászok 2024-ben már Olaszország éves szükségletének megfelelő mennyiségű áramot használhatnak fel. Nemrég pedig Iránban 4 hónapra be is tiltották a Bitcoin bányászatát, miután az országszerte áramkimaradásokat okozott.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.