Hirdetés

Kellemetlen hibákat javít a Windows 11 legújabb verziója



|

Stabilabbá teszi a Fájlkezelőt és más extrákat is tartogat a közelgő frissítés.

Hirdetés

A friss felhasználói adatok alapján a Windows 11 finoman szólva sem tűnik átütő sikernek, vagy legalábbis sok időbe telik majd, mire széles tömegeket hódít meg, de azért már határozottan kimutatható azoknak az aránya, akik az elmúlt egy év során átváltottak az új generációs platformra.

A Microsoft aktuális operációs rendszere szeptemberben kapta meg az idei nagy frissítését, a 22H2-es csomagot, a munka azonban nem áll le, a legújabb verzió pedig tovább csiszolja a felhasználói élményt.

Hirdetés

A Windows 11 22621.898-as verziója nemrég vált elérhetővé a Release Preview tesztcsatornán, vagyis a Windows Insider Program utolsó állomását tapossa a hivatalos megjelenés előtt. A frissítés két komoly hibát is javít a Fájlkezelőben: az egyik a processzor indokolatlan túlterhelésével lassította a rendszert a fájlok megnyitásakor, a másik pedig a program teljes összeomlását okozta a környezetérzékeny menük és menüelemek bezárásakor.

A redmondiak emellett több más hibát is orvosoltak, melyek közül az egyik meggátolta "egyes modern alkalmazások" elindítását. A bugfixeken túl pedig apró változtatások is történtek az operációs rendszerben. Ilyen például, hogy a Beállítások alkalmazás Rendszer menüpontjában figyelmeztetést kapunk, ha fogytán van a OneDrive-tárhelyünk, míg a Windows 11 már azt is képes megmutatni, hogy összesen mennyi szabad kapacitás áll rendelkezésre az általunk kezelt OneDrive-előfizetéseken.

A 22621.898-as Build változtatásainak teljes listája ide kattintva olvasható. A frissítés hivatalos megjelenési dátuma nem ismert, de valószínűleg nem kell rá túl sokáig várni.

  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.