Hirdetés

Kemény megtorlást kaphattak a SpaceX azon munkatársai, akik nyílt levélben ítélték el Elon Muskot



|

A SpaceX több dolgozója közösen kritizálta egyebek mellett Musk twitteres aktivitását. Lehet, hogy nem kellett volna.

Hirdetés

Kétségtelen, hogy Elon Musk a vállalataival komoly piaci szereplőnek tekinthető, ahogy sajnos az is elég egyértelmű, hogy a Tesla és a SpaceX első embere igencsak megosztó személyiség. A Twitteren gyakran olvashatjuk, hogyan vélekedik a világ dolgairól a milliárdos, és nem igazán lehet azzal vádolni, hogy túlzásba vinné a politikai korrektséget. Nem olyan régen pedig kiderült, hogy szexuális zaklatással is megvádolták Muskot, és úgy tűnik, hogy egy csapatnyi dolgozónál mostanra betelt a pohár.

Hirdetés

A SpaceX vállalat munkatársai egy nyílt levélben mentek neki Elon Musknak a twitteres dolgai és a szexuális zaklatás vádja miatt. A szóban forgó üzenetet állítólag egy céges chatrendszeren terjesztették, és nagyon úgy tűnik, nem maradt büntetlenül ez a kis akció. Friss hírek szerint ugyanis a vállalat fejese, Gwynne Shotwell egy e-mailben megerősítette, hogy több olyan kollégát is kirúgtak, aki részt vett ebben a közös kiállásban.

Shotwell tájékoztatása szerint a levél miatt kényelmetlenül és megfélemlítve érezték magukat a dolgozók, mivel olyasmire akarta rávenni őket, ami nem tükrözte az álláspontjukat.

"Túl sok kritikus munkát kell teljesítenünk, és nincs szükségünk ilyen túlkapó aktivizmusra."

- áll Shotwell állítólagos levelében.

A vállalat fejese bocsánatot kért az "elterelés" miatt, és arra kérte kollégáit, hogy fókuszáljanak a SpaceX küldetésére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.