Hirdetés

Kémkedő Tesláktól tart a kínai kormányzat



|

A rezsim vezetése szerint a kamerákkal és szenzorokkal gazdagon felszerelt elektromos autók akár a titkaik kifürkészésére is alkalmasak lehetnek.

Hirdetés

Az amerikai és a kínai kormány között évek óta megy az adok-kapok, melyben általában az USA hivatkozik nemzetbiztonsági kockázatra, olyan márkákat sújtva szankciókkal, mint a Huawei, a ZTE, vagy a DJI. Ezúttal viszont a kínai fél aggódik, a hírek szerint attól tartva, hogy az amerikaiak a kommunista államban is egyre népszerűbb Tesla járművein keresztül juthatnak kényes információkhoz.

Az értesülést a The Wall Street Journal szellőztette meg, a lap szerint Kína már aktívan igyekszik korlátozni a Teslák használatát az állami alkalmazottak és a hadsereg állományának körében. Az ország vezetőségét az autókba szerelt külső és belső kamerák, valamint a Tesla központjában gyűjtött adatok aggasztják.

Hirdetés

Ezek segítségével ugyanis a kínaiak szerint a Teslák akár titkos létesítményekről is készíthetnek felvételeket, vagy kimutathatják, hogy az állami alkalmazottak milyen helyeken fordulnak meg gyakrabban. A WSJ úgy tudja, hogy sok dolgozót már fel is szólítottak, hogy ne a Teslájukkal járjanak a munkahelyükre, valamint behajtási korlátozásokkal védik a nemzetbiztonsági munkát végző ügynökségek és vállalatok személyzetének lakókörnyezetét is.

A témával a Bloomberg és a Reuters is foglalkozik, jelentésük szerint a Teslákat már az összes kínai katonai létesítményből kitiltották. A tűzoltás érdekében a kaliforniai vállalat eljuttatott egy közleményt a kínai médiához, melyben kijelentette, hogy komolyan veszi a magánszféra védelmét, és tiszteletben tartja az ország törvényeit.

Az ügy érzékenyen érintheti Elon Musk feltörekvő vállalatát, mivel a Tesla eddig a hatalmas kínai piacon is dinamikusan növelte a jelenlétét. A tavalyi évben a gyártó egyenesen megduplázta az eladásait a kommunista államban, 6,66 milliárd dolláros forgalmat elérve. A kínai vezetés lépésére ugyanakkor akad közeli ellenpélda is, hiszen az USA-ban nyáron hasonló okokból tiltották meg a haderő állományának a TikTok használatát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.