Hirdetés

Kémprogram lett az Audacityből?



|

Kiakadtak a felhasználók az Audacity új adatgyűjtési irányelvein, egyesek szerint a nyílt forráskódú hangszerkesztő már spyware-nek is beillik.

Hirdetés

A 2000-ben megjelent, nyílt forráskódú Audacity közkedvelt szoftver, hiszen számos hasznos funkciót kínál ingyenesen a hangok és dalok szerkesztésére a vágástól a többsávos keverésen át a zajeltávolításig.

Az egyetemi projektként induló programot tavasszal vásárolta fel a MuseScore-t és az Ultimate Guitart is birtokló Muse Group, most pedig nagy felháborodást keltett, hogy az új tulajdonos alaposan megváltoztatta a szoftver adatvédelmi irányelveit, jóval tágabb teret engedve az információk gyűjtésének és tárolásának.

Hirdetés

Az átírt szabályzat értelmében az Audacity már gyűjti az operációs rendszerre, a processzor típusára, az IP-címre, valamint a hibaüzenetekre vonatkozó információkat is, az okok között pedig feltünteti, hogy minderre "a jogérvényesítéshez, perekhez és a hatósági megkeresések" céljából lehet szükség.

A begyűjtött adatokat elvileg amerikai, orosz és az Európai Gazdasági Térség területén található szervereken tárolják, az IP-címek pedig évek múltán is hozzáférhetők maradnak a kormányzati szereplők kérésére, méghozzá beazonosítható formában. Az új irányelvek másik furcsasága, hogy 13 év alattiaknak megtiltja a szoftver használatát, ami szembemegy az Audacity által használt GPL licenc előírásaival.

Figyelemre méltó továbbá az is, hogy a tulajdonos lényegében bárkivel megoszthatja a begyűjtött adatokat: könyvvizsgálók, tanácsadók, jogi képviselők, és "hasonló ügynökök" szerepelnek a leírásban, ami finoman szólva is tág fogalom.

Az adatvédelmi irányelvek megváltoztatása miatt a nyílt forráskódú szoftverekre fókuszáló FOSS Post odáig ment, hogy cikkében potenciális kémprogramként azonosította az Audacityt, s felszólította az embereket a szoftver törlésére.

A felháborodott közösség pedig a Redditen és a GitHubon dühöng a változtatások miatt, kérdőre vonva a Muse Groupot, hogy egy offline audió-szerkesztőnek vajon miért kell állandóan "hazatelefonálnia". A tiltakozás jelenleg ott tart, hogy már a szoftver "átmentése" is felvetődött egy új, különálló forkba, megszabadulva ezzel a tulajdonos fürkésző szemeitől.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.