Hirdetés

Kényszeríteni fogja a Windows 10 néhány frissítését a Microsoft



|

Nem lesz kötelező Windows 11-re váltani, de a biztonsági frissítéseket nem engedik figyelmen kívül hagyni.

Hirdetés

Ahhoz képest, hogy a Windows 10 megjelenésekor a Microsoft azt ígérte, az lesz az utolsó fő verzió, mostanra már tudjuk, hogy ez nem igaz. A redmondi cég időközben kiadta a Windows 11-et, ami ugyan sok szempontból hasonlít a Windows 10-re, mégis másik rendszer és minden frissítéssel egyre távolodik az elődjétől.

Az új operációs rendszer azonban nem terjed olyan gyorsan, mint ahogy azt szerették volna, amin az a tény sem segít, hogy a játékok alatt nem teljesít jobban, hiába mondták, hogy erre nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztéskor.

Hirdetés

Sokan vannak tehát, akik Windows 10-es gépet használnak a mindennapjaikban, amivel különösebben nincs is baja a Microsoftnak, azt viszont nem nézik jó szemmel, ha valaki még azt sem hajlandó frissíteni. A cég már korábban bejelentette, hogy a Windows 10 20H1-es kiadásának támogatása május 10-én megszűnik, azután semmilyen frissítést, biztonságiakat sem kap a rendszer.

A Microsoft ezért úgy döntött, hogy hamarosan kötelező frissítést ad ki a 20H1-es rendszert futtató gépekre, aminek a telepítése elkerülhetetlen lesz. Az új verzió a 21H2, aminek egészen 2023 júniusáig garantálva vannak a biztonsági frissítései. Ha nem vagy benne biztos, hogy milyen verziót futtatsz, a rendszer -> névjegy felületen megtalálod a választ.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.