Hirdetés

Készül a Sony 8-kamerás okostelefonja



|

6 hátsó és 2 első kamerát kap majd a Sony következő Xperia készüléke, de a Motorolának is érkezik a 4 hátsó kamerás mobilja.

Hirdetés

A Nokia 9 PureView sokak érdeklődését felkeltette, amikor megérkezett az öt hátlapi és egy első kamerájával. Sajnos maga a készülék és a képek minősége nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az ugyanakkor látható a trendek alapján, hogy egyre több kamerát építenek majd az eszközökbe a gyártók. 

Hirdetés

A következő nagy lépcsőre most a Sony léphet rá, ugyanis állítólag haladnak a fejlesztései annak az Xperia modellnek, amelynek a hátlapjára hat, az előlapjára két kamerát építenek

Eközben a többiek sem tétlenkednek, kiszivárgott például a Motorola One Pro, amelynek a hátlapjára négy, az előlapjára egy kamera lesz beépítve. Ennél a kamerasziget is a trendeket követi, hiszen a Huawei Mate 20 Pro után ilyen szögletes szigetet kapnak majd az új Google Pixel és Apple iPhone készülékek is. 

Ami pedig a Sonyt illeti, a szivárgások szerint a hátlapon egy 20 megapixeles, f/2.4-es, egy 48 megapixeles, f/1.2-f/2.4-es, egy 16 megapixeles, f/2.4-es, egy 8 megapixeles, f/2.4-es, valamint egy 12 megapixeles f/1.2-f/2.4-es kamera lesz, egy 0,5 megapixeles ToF szenzorral. Az előlapra pedig egy 10 megapixeles elsődleges és egy 0,3 megapixeles ToF szenzor jut majd. A fejlesztések jelenleg is zajlanak, még bármi változhat. További részletek nincsenek, de valószínűleg ennyi lencse között elfér egy ultraszéles és egy telefotós is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.