Hirdetés

Két szemhéj, görnyedt test, kisebb agy: így befolyásolhatják az emberi evolúciót a kütyük



|

Riasztó koncepció árulkodik arról, hogy miként hat az emberiség anatómiai fejlődésére az állandó telefonnyomkodás.

Hirdetés

2022-ben valószínűleg senkinek sem újdonság, hogy az okostelefonok és számítógépek túlzásba vitt használata már rövid távon sem tesz jót a fizikumunknak, az viszont kevesebbet boncolgatott téma, hogy miként hathat az emberi faj fejlődésére, ha még évszázadokon át kitartunk az efféle technológiák mellett.

A Rakéta.hu nemrég hívta fel a figyelmet a TollFreeForwarding nevű, hívástovábbítási szolgáltatásokra szakosodott cég tavalyi projektjére, amely tudományos kutatások, szakértői vélemények és egy 3D-művész segítségével ábrázolta, hogy miként festhet 3000-ben a kütyüfüggő emberiség.

Hirdetés

Így született meg Mindy, fajunk riasztó leszármazottja, aki az evolúció révén tökéletesen igazodott az okostelefonokra és számítógépekre épülő életmódhoz. Az eredmény egy torz megjelenésű figura, aki több ponton is eltér a ma ismert homo sapiens sapienstől. A legszembetűnőbb a meggörbült hát és nyak, de az ujjak befelé hajló, "Text Claw"-nak hívott pozícióját és a 90 fokban rögzült könyököt is könnyű kiszúrni, amelyek a telefon tartásának következményei.

A legextrémebb változás azonban a második szemhéj, amellyel a képernyőkből érkező kék fény ellen védekezhet a szervezetünk. Mindezek mellett pedig a koponyánk is vastagabbá válhat, hogy jobban ellenálljon a mobiltelefonból érkező rádiófrekvenciás sugárzásnak, amiről egyébként eddig nem sikerült bebizonyítani, hogy károsítja az agyat.

De ha már az agynál tartunk, Mindy esetében itt a térfogat csökkenése figyelhető meg, mivel a technológiai fejlődéssel nem lesz szükség akkora agyteljesítményre, mint manapság.  Ezzel párhuzamosan pedig a jövőben maga az emberi test is kisebbé válhat, miután az eszközeinkkel "összenőve" végképp nem a fizikai erőtől függ majd a mindennapi túlélés.

Habár a TrollFreeForwarding szakértői véleményekre és tudományos tanulmányokra alapozott, fontos megjegyezni, hogy semmi sem garantálja, hogy valóban így fest majd a harmadik ezredforduló embere. A Mindy mögött álló kutatás kiindulópontja ugyanis az, hogy a következő 800 évben is azonos kialakítású és működési elvű kütyüket fogunk használni, ami napjainkra vetítve olyan lenne, mintha még mindig középkori találmányok köré szerveznénk az életünket. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.