Hirdetés

Két termékének is búcsút inthet az Apple



|

Újabb modellek eshetnek el a hivatalos támogatástól.

Hirdetés

Történelmi fordulópontot jelentett az Apple számára a május, hiszen a cupertinóiak az előző hónapban eltávolították a kínálatukból az iPod touchot, s ezzel 21 év után végső búcsút vettek a zenélő termékcsaládtól, melynek elsöprő sikere kikövezte az utat a 2007-ben bemutatott iPhone előtt. Egy friss jelentés szerint most két másik almás portéka is a múzeumban kötheti ki, ám ezek közül csak az egyiket tudjuk jelenleg is megvásárolni.

A MacRumors egy belső memóra hivatkozva arról ír, hogy június végével az első generációs iPad Pro és az Apple TV HD is a "Régi és elavult termékek" listájára kerülhet. Régi készüléknek azok minősülnek, melyek gyártása több mint 5 éve megszűnt, s Kaliforniától, Törökországtól és Franciaországtól eltekintve már az Apple hivatalos szervizeiben sem biztosítanak hozzájuk alkatrészeket, valamint szerelési szolgáltatásokat.

Hirdetés

A sztori érdekessége, hogy a régi kütyük listájára általában az olyan termékek szoktak felkerülni, melyeket már hosszabb ideje nem forgalmaznak a cupertinóiak, ám ez most csak a 2015 novemberében megjelent iPad Próra igaz, míg a szintén 2015 őszén debütált Apple TV HD-t továbbra is megtaláljuk az almás cég webshopjában, 59 990 forintért. Ebből pedig két dolog következhet: a jelenleg árult multimédiás boxokat már több mint 5 éve gyártották, avagy az Apple meg fogja szegni a saját szabályát.

A MacRumors szerint az iPad Pro és az Apple TV HD nyugdíjazásról árulkodó memót az Apple saját boltjai és a hivatalos szervizpartnerek kapták meg, azzal a kiegészítéssel, hogy ezekkel együtt az iPhone 4S is az "elavult" kategóriába kerül. Az almás zsargonban ez a több mint hét éve nem gyártott termékek körét takarja, a gyakorlatban pedig azt jelenti, hogy már Kaliforniában és Törökországban sem fogadják be őket a hivatalos szervizek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.