Hirdetés

Kiderülhetett, mi váltja az iPhone búcsúzó kiegészítőjét



|

Újabb szivárgások támasztják alá, hogy az iPhone 15-széria egy nagyobb változást hoz a kiegészítők kapcsán.

Hirdetés

A várhatóan szeptember elején bemutatkozó iPhone 15-sorozatot illetően természetesen maguk a készülékek a legérdekesebbek, hiszen a pletykák szerint a 15 Pro és Pro Max titán tokozással támadnak, az alapmodellek pedig megkapják az eddig csak a prémium variánsokban elérhető Dynamic Island szenzorszigetet.

Az új generáció ugyanakkor a kiegészítők terén is tartogathat néhány változást. Egy korábbi szivárgás alapján az Apple egy strapabíróbb, harisnyázott megoldásra cseréli az almás mobilok foszlásra hajlamos töltőkábeleit, illetve a hónap közepén arról is felröppent néhány jelentés, hogy elbúcsúznak az évek óta forgalmazott bőr tokok a kínálatból.

Hirdetés

Azt már az utóbbit érintő szivárgások idején is sejteni lehetett, hogy ha valóban így alakul a forgatókönyv, akkor az Apple valami mással fogja helyettesíteni a normál szilikon megoldások fölé pozicionált terméket. Most pedig két, egymástól független beszámoló árulkodik róla, hogy mi lehet a nyugdíjazásra kerülő bőr tokok utódja.

A kínai Weibo közösségi oldalon és a mostanság X néven futó Twitteren is felbukkant néhány fotó, amelyek alapján az Apple egy új összetételű anyaggal fogja helyettesíteni az eddigi bőr kiegészítőket. Az ismert szivárogtató Majin Bu egy "eltérő textúrájú" bőrként, illetve egy másik posztban "imitált bőrként" hivatkozik erre, míg a Weibón jelentkező UnclePan "szőtt burkolatként" jellemzi a kiegészítőt.

Akárhogy is legyen, a képek alapján az új tok textúrája egyértelműen el fog térni a jelenleg forgalmazott, öt színben kapható bőr megoldásoktól, már ha egyáltalán igaznak bizonyul a szivárgás, és nem csupán egy névtelen, független gyártó első szériás tokjai mennek éppen nagyot a közösségi médiában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.