Hirdetés

Kiderült, hogy a mobil vagy a nagyobb kijelzők ártalmasabbak-e a szemünkre



|

Tudományos kísérlet járt utána az igazságnak.

Hirdetés

Manapság már talán széles körben elterjedt tény, hogy a napi többórányi képernyő-bámulás nem tesz jót a szemnek, mivel a ritkább pislogás kiszáradáshoz vezethet, illetve a megjelenítőkből származó kék fénynek is lehetnek negatív következményei, köztük alvászavarokal és időskori szemfenéki meszesedéssel (makula-degenerációval).

Annak ellenére, hogy az emberiség hosszú évtizedek óta él együtt a különböző kijelzőkkel, még most is akadnak megválaszolatlan kérdések a technológia látásra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Sokáig ilyen volt az is, hogy vajon a kis- vagy a nagyobb kijelzők ártanak-e a jobban a szemnek, ezt viszont egy kutatás végül lehúzta a listáról.

Hirdetés

Nemrég a SlashGear hívta fel a figyelmet a BMC Ophthalmology tudományos folyóiratban olvasható, de egyébként még 2021-ben publikált tanulmányra, melynek elkészítéséhez 46 résztvevővel nézettek videókat egy 6,1 hüvelykes iPhone XR-en és egy 9,7 hüvelykes iPad-en. A cél az volt, hogy kiderítsék, a csoportok mely tagjainak befolyásolja negatívabban a látását a kísérlet, ezért az alanyoknak több mint egy héten át, napi egy órát kellett videózniuk.

A kutatás vezetői végül egy sor tesztet követően megállapították, hogy a résztvevők hamarabb éreztek nagyobb fáradtságot és tapasztaltak a látásukkal kapcsolatos szempanaszokat, amikor a telefon képernyőjén nézték a videókat, mint amikor a nagyobb  táblagépen. Ebből arra következtethetünk, hogy aki jót akar tenni a szemével, az a lehető legkevesebbet igyekszik a telefonon dolgozni vagy tartalmakat fogyasztani.

A SlashGear ugyanakkor felhívja a figyelmet a kísérlet néhány gyenge pontjára: a 46 alany nem túl nagy merítés, az alapul vett videózás pedig egy egészen szűk tevékenységi kör, így az olyan jellemző időtöltések, mint az olvasás vagy a játék nem képezték a felmérés részét. További probléma, hogy a tanulmánynál nem vették figyelembe az egyéni felhasználói szokásokat, ami szintén döntő lehet a különböző eszközök hatásainak szempontjából.

A kísérletben ugyan egy iPad töltötte be a nagyobb kijelző szerepét, de egy monitorral sem vagyunk előrébb, mivel egy másik, thaiföldi egyetemi kutatás arra jutott, hogy már két órányi számítógépezés is megerőltető lehet a szemnek. Aki ténylegesen tenni akar valamit a látásáért, annak az Amerikai Szemészeti Akadémia az ún. 20-20-20-as módszert javasolja: 20 percenként fordítsuk a tekintetünket egy legalább 20 lábnyi távolságra (kb. 6 méter) lévő tárgyra, és nézzük 20 másodpercig. Ezzel mozgásba hozzuk a fókuszálást és megtornáztatjuk a szemben lévő izmokat, ami csökkenti a megerőltetést.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.