Hirdetés

Kiderült, hogy mi a célja 2019-ben a Huaweinek



|

Az idei évben a Huawei meg szeretné tartani a fogyasztók bizalmát, illetve az 5G-re és a mesterséges intelligenciára koncentrálna.

Hirdetés

A Huawei tavaly az Apple-t megelőzve a világ második legnagyobb okostelefon-gyártójává vált, és több mint 200 millió mobilt szállított le. Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője nemrég pedig nyílt levélben árulta el, hogy a kínai cég mit szeretne elérni 2019-ben. 

Hirdetés

Mivel 2018 végén egyre több kormány fejezte ki aggodalmát a vállalattal kapcsolatban, ezért a Huawei legfőbb célja 2019-ben a fogyasztói bizalom megtartása lesz. Mindez az elmúlt hetek jelentéseit figyelembe véve nagyon nehéz feladatnak ígérkezik. 

A Huawei ezzel egyszerre szeretné megszilárdítani a tech szektorban a vezető szerepét, és tovább dolgozni az 5G-s és a mesterséges intelligencián. A következő 5 évben még teljesebb intelligens élmény akart kínálni a gyártó. 

Richard Yu szerint a Huawei hisz a mesterséges intelligenciában, és a süket gyerekeknek is segíteni szeretne az ilyen technológiákkal. 

2019-es eladási célokról nem beszélt, azonban nem titok, hogy a Huawei jövőre megelőzné a Samsungot. A Huawei P30 valószínűleg felveszi majd a kesztyűt a Galaxy S10-zel. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.