Hirdetés

Kiderült, hogy mikor jön a OnePlus 7



|

Úgy néz ki, hogy május 14-én, több kiadásban érkezik meg a OnePlus következő csúcstelefonja.

Hirdetés

A jelenleg pletykák alapján a OnePlus 6T utódja 2019. május 14-én jelenik meg. Erről adott hírt legalábbis Ishan Agarwal, aki már többször állt elő megbízható információkkal. Más forrás egyelőre nem erősítette meg a dátumot, Agarwal ugyanakkor olyan anyagot is közzétett, amely szerint idén egy OnePlus 7 Pro készüléket is kapunk. 

Hirdetés

Amennyiben mindegyik szivárgás hitelesnek bizonyul, akkor ezúttal egyenesen három mobillal készülhet a kínai gyártó. A OnePlus 7-et a OnePlus 7 Pro és a OnePlus 7 Pro 5G kísérheti. Ezzel pedig stratégiát is váltana a OnePlus, amely mostanában év közepén adta ki az új csúcstelefonját, majd néhány hónappal később a felújított, T-s verziót. 

Mivel korábban a OnePlus 6T McLaren Edition önmagában is megszakította a korábbi hagyományokat, ezért biztosra vehető, hogy a OnePlus boldogul majd egyszerre több készülékkel is. Mindezt pedig még tovább valószínűsíti, hogy tavaly év végén többször is megígérték, hogy az elsők között dobnak piacra 5G-s okostelefont. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.