Hirdetés

Kiderült, mi okozta a SpaceX Starship űrhajójának felrobbanását



|

Az SN10 jelölésű prototípus tesztrepülése elsőre sikeresnek tűnt, a landolás után pár perccel azonban elődeihez hasonlóan felrobbant.

Hirdetés

Az űrrepülés kétségtelenül izgalmas időszakát éli, ami nagyban köszönhető a SpaceX-nek. Jelenleg a Starship elnevezésű űrhajó prototípusainak tesztelése folyik, a tervezőcsapatnak azoknak a repülési elvárásoknak kell megfelelniük, amiket a Dragon hajtóműveknél már teljesítettek.

Az elmúlt pár hónap egyelőre nem feltétlenül a sikerekről szól, a külvilág számára is követhető tesztkilövésekből kettő látványos robbanással zárult még azelőtt, hogy az űrhajó felvehette volna a kiindulási állapotát. A meghibásodások egy részéről a közvéleményt is tájékoztatja Elon Musk cége, a legutóbbi bukásról pedig új információ került napvilágra.

Hirdetés

Az SN10-es tesztről először mindenki azt hihette, hogy sikerült megoldani mindazokat a problémákat, amik a korábbi prototípusok robbanásához vezetett. Az egység rendben, az előre tervezett ütemeknek megfelelően fordult rá a landolási pályára, és végül ért földet pont úgy, ahogy kilövéskor állt. A részleteket figyelők azonban már akkor láthatták, hogy a Starship mintha egy picit ferdén állna, és a hajtóművektől egy lángcsóva csap ki, amit a beépített automata oltórendszer próbál eloltani. A közvetítés ezen pontján a SpaceX kommentátora, John Insprucker is majd 1 percig néma csöndben van, majd amikor a lángok látszólag eltűnnek, sikeresnek ítéli a tesztrepülést és több kameraszögből is megmutatják a földetért prototípust. Percekkel később azonban az űrhajó felrobban, csakúgy, mint az SN8 és SN9 verziók.

A legtöbben ismét a hajtóművekre gyanakodtak, a SpaceX vizsgálata azonban feltárta, hogy ennél egy picit összetettebb probléma vezetett a robbanáshoz. Maga Elon Musk posztolta ki a vizsgálat eredményét, miszerint a földet érés során a lecsökkent tolóerő miatt a landolási sebesség elérte 10m/s-ot, ami a tartólábak és az űrhajó alján található köténylemezek sérüléséhez vezetett. Ennek következményeként pedig hajtóanyag kerülhetett olyan részekre, ahova nem kellett volna, ami először tűzhöz, majd később robbanáshoz vezetett.

A tervezőcsapat ez alapján elkezdte megerősíteni, átalakítani az SN11-es prototípust, az első teszteket pedig várhatóan a napokban hajtják végre a SpaceX texasi bázisán. Amennyiben minden az ütemterv szerint halad, készülhetünk a következő kilövési és landolási próbára, ahol remélhetőleg nemcsak a leszállás pillanatában marad ép a Starship.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.