Hirdetés

Kiderült, miért zárta le egy fontos adatközpont működését a Google



|

A londoni egységet az Egyesült Királyság idei legmelegebb napján állította le egy időre a vállalat.

Hirdetés

Közel két héttel ezelőtt az Egyesült Királyság egyik legmelegebb napját mérték, a hőmérséklet pedig jelentősen befolyásolta több technológia központ működését. A Google és az Oracle szervereit sem kímélték a problémák, a vállalatok kénytelenek voltak leállítani az infrastruktúrák egy részét.

A Google esetében kiderült, hogy számos szolgáltatás, közte a Google Compute Engine, a Persistent Disk (PD), valamint a Google Cloud Storage működését is befolyásolta a leállás, viszont a cég szakembereinek sikerült hatékonyan megoldani a felmerülő problémákat.

Hirdetés

A vállalat hivatalos beszámolója alapján az europe-west2-a zónánál észlelték a hibát, amit a kiemelkedően magas hőmérséklet okozott. A hűtési rendszer nem tudott megfelelően működni, így az adatközpontot addig le kellett kapcsolni, amíg azt meg nem tudták javítani a szakemberek. A felhőalapú szolgáltatások esetében így 18 órán és 23 percen keresztül voltak tapasztalhatóak a kimaradások.

A Google korábban azt állította, hogy a regionális szolgáltatások képesek egy-egy zóna kiesésével működni, de ebben az esetben ez nem így történt. Kiderült, hogy a forgalom átirányítását nem sikerült hatékonyan megoldani. A cég azóta megerősítette, hogy a szakemberek már dolgoznak azon, hogy hatékonyabb hűtési megoldásokkal és eszközökkel támogassák az adatközpontokat, hogy a jövőben a hatalmas hőség ellenére se legyen több ilyen probléma.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.