Hirdetés

Kiderült, mikor jelenik meg a gamereket célzó Nubia RedMagic 6



|

A kínai gyártó néhány nappal a versenytárs Asus ROG Phone 5 debütálása előtt dobja piacra a legújabb készülékét.

Hirdetés

Leginkább Kínában, de persze szerte a világon van igény az olyan okostelefonokra, amelyek elsődleges funkciója, hogy játékokat lehessen rajtuk pörgetni. Két húzómárka ezen a piacon az ASUS a ROG Phone szériával, valamint a ZTE leányvállalata, a Nubia a RedMagic sorozattal.

A nagy riválisok legújabb készülékei március elején érkeznek egymáshoz képest egy héten belül, ugyanis már a RedMagic 6 hivatalos megjelenési dátuma is kiderült.

Hirdetés

Az Asus néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a ROG Phone 5 március 10-én fog megjelenni, így erre a Nubia gyorsan reagált, és a legújabb közleményéből kiderült, hogy március 4-én tervezi piacra dobni a RedMagic 6 készüléket. A RedMagic 6-ban a Snapdragon 888 processzor fog dolgozni, és a széria előző darabjainál, vagyis az 5G és 5S készülékeknél erősebb teljesítményre számíthatnak a felhasználók.

A RedMagic 6 a híresztelések szerint normál és Pro kiadásban is meg fog jelenni, ezek között a legfőbb különbség a 66W-os illetve 120 W-os töltés lehetősége lesz. A legnagyobb kínai közösségi oldalon, a Weibón már publikáltak egy promociós képet is a készülékről, amely egyértelműen a csúcsteljesítményt kommunikálja.

A Nubia együtt dolgozik a készülék fejlesztésén a Tencenttel, amely cég egyébként a ROG Phone 5 fejlesztési partnere is egyben. További részleteket egyelőre nem tudni a RedMagic 6-ról, de közel két hét múlva kiderül, mit tud a Nubia csúcstelefonja.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.