Hirdetés

Lejtmenetben az Apple: nagyon kéne már egy újabb csoda



|

A legfrissebb negyedéves pénzügyi jelentés alapján mára tényleg vége az Apple menetelésének: az iPhone-ok már nem olyan überszexik, mint régen, és ettől megsüppedt az egész vállalat.

Hirdetés

Mielőtt valaki már a cím alapján elkezdené fogalmazni a gonosz, Apple-hater cikkírót savazó hozzászólást, szó sincs kárörömről, sőt arról sem, hogy a legfrissebb eredmények alapján temetni kezdjük a céget. Egyszerűen csak annyi látszik, hogy az Apple amolyan csodáról csodára ugráló stratégiát folytat, és a jelek szerint most már nagyon ideje volna azt a bizonyos legújabb csodát bemutatniuk, mert az előző szép lassan besüllyedt a többi termék közé.

Hirdetés

Nézzük először a legfrissebb történéseket. Az Apple már korábban is adta jeleit annak, hogy valami nem egészen kerek, amikor tavaly novemberben bejelentette: ezentúl nem teszi nyilvánossá, hány iPhone fogyott egy adott időszakban. Oké, egy csomóan szintén nem tesznek bele ilyen részletes információkat a jelentéseikbe, de az Apple eddig ezzel is jelezte fölényét: tessék, kedves konkurencia, én büszkén merem mutogatni, hogy nő folyamatosan az eladott darabszám. Az, hogy erről leálltak, már eleve jelzés értékű.

Baj van a számokkal

Tegnap érkezett meg a legfrissebb pénzügyi jelentés a cég első negyedévéről. Ez számukra az előző naptári év első három hónapját jelenti, amikor egyébként az ünnepi bevásárlási időszak miatt a legtöbb terméket értékesítik. És bizony, vásárlási időszak ide vagy oda, a 84,3 milliárd dolláros összbevétel pont négymilliárddal kevesebb az egy évvel korábbi 88,3-hoz képest, amit valamelyest persze ellensúlyoz, hogy a legendásan magas profitrátájuk miatt a nyereség 19,96 milliárd, de azért a csökkenés így is látható. A fentieknek megfelelően iPhone-darabszámot nem tudunk, de ha azt nézzük, hogy már a 2017-es karácsonyi szezonban is 5 százalékkal kevesebbet adtak el, mint még eggyel korábban, és belevesszük, hogy azóta drágultak is a készülékek, akkor bizony ebből az látszik, hogy tovább csökkent az eladott almás telefonok darabszáma. Egy évvel ezelőtt 77,3 millió fogyott belőlük, idén talán már a 75 millió sincs meg.

Persze, persze. 75 millió iPhone még mindig brutális mennyiség, és emellett ott van egy csomó olyan terület, ahol az Apple a jelentés szerint is jól teljesített. 19 százalékkal növelték a szolgáltatásokból (Apple Music, App Store, iCloud) befolyó bevételt 10,9 milliárd dollárra. Beindult az okosóra-biznisz is, Apple Watchból és egyéb kiegészítőkből 33 százalékkal több pénzt csináltak, de 9 százalékkal többet termelt a Mac részleg, és érdekes módon még az iPad eladásokat is 17 százalékkal fel tudták pörgetni.

Ez mind szép és jó, viszont azt tudni kell, hogy az Apple-termékek bevételi részesedésének még mindig bőven a legnagyobb részét az iPhone adja, tehát ha ebben a szegmensben elindul a lejtmenet, azt az egész cég megérzi. És ehhez látni kell azt a teljesen speciális, csúcsról csúcsra ugrálós, sztártermékeken lovagoló működési modellt, amit az Apple jó ideje követ.

Sokadik feltámadás

Érdemes a legelején kezdeni, amikor az Apple még "csecsemő" volt. Az 1976-os alapítás és az első számítógép (Apple I) után egy évvel kijön az Apple II, ami az akkori piacon egy teljesen újszerű terméknek számított. Igazából ez volt az első olyan PC, ami igazán mainstream sikereket tudott felmutatni, az addig csak számítóközpontok, nagyvállalatok és tudományos intézetek privilégiumának számító eszközöket bevitte az emberek lakásába és a kis cégek irodáiba egyaránt. Az addigi modellekhez képest olcsó, könnyen kezelhető és sokfunkciós volt, tehát bumm, jött a siker, dőlt a pénz: '77-ben még csak 2500 darabot adtak el, 1981-ben pedig már 210 ezer fogyott. Viszont a cég által készített újabb eszközök már nem tudnak ilyen szintű innovációt felmutatni, ezért szépen belassul az üstökösként betörő Apple lendülete.

1984-ben újabb sztár-termék érkezik, ez az első Macintosh számítógép. Ugyan nem lesz azonnali siker, de az áttervezések után megint fellendíti a cég ázsióját (bár az alapító látnok, Steve Jobs időközben összeveszik a cégvezetéssel és elhagyja a fedélzetet). És megint jönnek az újabb termékek, amik ismét kicsivel mindig kevésbé izgalmasak. A 2000-es évek elejére az egykori csodacég megint elszürkül annak ellenére, hogy '98-ban kijött az első iMac, de ez már nem forgatta fel az egész piacot, bár az Apple-fanok között népszerű lett.

És pont, mire teljesen beleszürkültek volna az átlagba, az időközben visszatérő Jobs összehozott egy új tömegterméket: 2001-ben a digitális zenei átállásra kiválóan rárepülő iPod megint a mélyből hozta fel a legmagasabbra a céget, aztán megfejelte az iTunes zenebolttal, és puff, az Apple ismét a csúcsra került egy újabb "szexi" terméknek köszönhetően.

Aztán szép lassan kezdett csökkenni az érdeklődés az iPodok iránt - egyrészt jött egy tonna olcsó mp3 lejátszó, meg az illegális fájlcsere, másrészt az iPodokat legfeljebb nagyobb tárhely reményében kellett pár évente cserélni, de a legtöbb felhasználónak jó volt az, amit egyszer megvett. És amikor épp megint beszürkült volna a cég, akkor jött a legújabb tömegtermék, az iPhone. A 2007-es bejelentés megint alapjaiban változtatott meg egy iparágat, és persze megint úgy, hogy ugyan voltak már hasonló próbálkozások másoktól, az Apple egyszerre tudta tömegek által szerethetőre, sokfunkciósra és mégis érthetőre, valamint olcsóra faragni.

Azóta aztán felnőtt egy teljesen új piac, az okostelefonok között operációs rendszerben régesrég az Android vezet, de darabszámban sem az Apple áll az első helyen, a Samsung is feltört, de komolyan beletenyereltek a piacba a távol-keleti, hirtelen felnőtt új titánok is. Emellett pedig az első iPhone megjelenése után 18 évvel már nem forradalmi és mindent megváltoztató újdonságot, csak néhány jobbra csiszolt funkciót hoz az almás telefonok új generációja. Ráadásul az egykori olcsóság is eltűnt, a legújabb generációk már a legmagasabb árkategóriában lebegnek. Szóval az iPhone szép lassan elvesztette azt a szexiségét és különlegességét, ami az Apple csúcstermékeinek minden korszakban a sajátja volt, és igaz, hogy kijött azóta az iPad, ami egyben újrateremtette a táblagép kategóriát, de valahogy az az egész szegmens nem indult be annyira, hogy egy új iPhone-érzést indítson útjára.

És persze, már rég nem egy lábon áll a cég, jól fogynak a szolgáltatások, a MacBookok, a kiegészítők... de lábaknál és arányoknál maradva a cégnek van egy fatörzs-széles eleffántlába, meg pár kis cingár további, ami még mindig nem jelent túl nagy biztonságot akkor, ha épp a legvastagabb láb kezd tönkremenni.

Sokan a néhai Steve Jobs hiányzó zsenijét kérik számon a jelenlegi vezetésen, mások szerint belekényelmesedett a sikerbe a cég, mindenesetre ha visszanézünk erre az egyszer fent, egyszer lent történelemre, látható, hogy az Apple-től most ismét egy olyan szinten korszakalkotó terméknek kellene megérkeznie, ami újra a csúcsra repíti őket megítélésben és innovációk terén egyaránt. Mert oké, a mostani megdöccenés még egyáltalán nem szakadék, sőt még veszélyes lejtőnek sem neveznénk, de attól még az irány ismét lefelé vezet. Már csak az a kérdés, benne van-e az Apple-ben egy újabb ilyen csoda, tudnak-e egy olyan területet találni, amelyet képesek valami nagy dobással teljesen megreformálni. És egy ilyesféle csodának még azok is bátran drukkolhatnak, akik nem megveszekedett Apple rajongók, hiszen ahogy az Apple II elhozta a PC-k hőskorát, vagy épp az iPhone sikere nyomán virágzott ki a teljes okostelefon-piac, egy újabb csoda-termék a teljes ökoszisztémának jót tenne. Csak jöjjön már...

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.