Hirdetés

Kifut az időből az iPhone 8



|

Nem biztos, hogy sikerül a kijelzőbe ágyazni az ujjlenyomat-olvasót, a készülék ráadásul 1200 eurónál is drágább lehet.

Hirdetés

A KeyBanc Capital Markets három elemzője is úgy tudja, hogy az Apple rövidesen kifut az időből: a Touch ID ujjlenyomat-olvasó szenzort még mindig nem sikerült az iPhone 8 kijelzőjébe ágyazni úgy, hogy az megfelelően működjön. 

Hirdetés

Amennyiben hihetünk a szivárgásoknak, akkor a bravúr a Samsungnak sem jött össze a Galaxy Note 8-hoz. Az Apple-nek mindenesetre maradt még ideje, egészen augusztus elejéig dolgozhatnak a beágyazott szenzoron, amelynek természetesen a megbízhatóságával és a sebességével vannak problémák. 

Az integrált áramkörök rendelési határidejét figyelembe véve nem csúszhat az Apple, ha nem dönt augusztusra, akkor nem érkezik meg novemberben a tizedik évfordulós modell. 

Az Apple persze inkább késik, mint, hogy a készülék hátlapjára tegye a Touch ID-t. A pletykák szerint még a Touch ID nyugdíjazásán is gondolkoznak az arcfelismerés javára, bár az elemzők szerint ez nem működne jól az Apple Pay rendszerrel. 

A késések miatt november közepére csúszhat a megjelenés - ha ennél is később érkezne az iPhone 8, az elrontaná az Apple 2018-as pénzügyi évét, ami októberben kezdődik. 

John Gruber forrásai szerint a belépőmodell egyébként 1199 vagy 1249 dollár (euró) lehet 64 GB tárhellyel, míg a 256 GB-os modell 1299 vagy 1399 dollár (euró). 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.