Hirdetés

Kijelző alatti szelfikamerán dolgozik a Samsung



|

Maga a Samsung egyik vezetője erősítette meg, hogy a Samsung már dolgozik a forradalmi technológián.

Hirdetés

Több androidos gyártó gyakorlatilag azonnal másolni kezdte az Apple-t, amikor az iPhone X trendivé tette a kijelzőbe belógó szenzorsávot - annak ellenére is, hogy ez sokaknak nem tetszett. A riválisok közül azonban többen azóta is keresik a megoldást a keret nélküli kijelző kérdésére. Míg a Vivo és az Oppo felugró szelfikamerákkal és szétcsúsztatható dizájnnal játszik, addig a Samsung egészen más irányba indult el. 

Hirdetés

A dél-koreai gyártó egy technológiailag sokkal fejlettebb megoldást választott, és azt tűzte ki célként, hogy a kijelző alá rejtse el a szelfikamerát. Mivel ez nagy kihívást jelent, ezért első körben az Infinity-O kijelzőkbe vágtak egy lyukat, és ebbe ültették a szenzort. Ennek a megoldásnak köszönhetjük a Galaxy S10 széria kinézetét - de itt nem áll meg a Samsung. 

A Samsung kijelzőkkel foglalkozó csoportjának alelnöke, Yang Byung-duk a dél-koreai médiának megerősítette, hogy jelenleg is aktívan dolgoznak a képernyő alá épített előlapi kamerán. 

Erről már többször voltak pletykák és szivárgások, de ez az első alkalom, hogy a Samsung egyik vezetője hivatalosan is megerősíti. A szó-beszédek szerint hasonló áttörésen dolgozik Andy Rubin cége, az Essential is. 

A Samsung célja a tökéletesen kávamentes képernyő, amelyhez nem szükséges mozgó alkatrészeket bevetni (felugró vagy szétcsúsztatható mechanizmus). Az LG, a Huawei és más gyártók már megmutatták, hogy a felső hangszóró mellőzhető a csontrezgéses technológia javára (a kijelzőből jön a hang hívás közben), így az egyetlen akadály a kamera maradt. A Samsung azt akarja elérni, hogy szabad szemmel ne legyen látható a kamera az előlapon, de a kijelző legyen annyira átlátszó, hogy az ezen keresztül elkészített fotókon semmi különbséget nem veszünk észre. 

Időbeli célokról nem esett szó, de mivel hivatalosan is megemlítették a technológiát, valószínűleg már nincs messze az érkezése. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.