Hirdetés

Kijelzőben, RAM-ban és tárhelyben is erősít az LG V30S ThinQ



|

Itt az LG MWC-s meglepetése: a V30 felújított kiadása hardveresen és szoftveresen is erősít.

Hirdetés

Tudtuk, hogy az LG nem mutatja be az idei MWC-n a G6 utódját, ugyanakkor az is tiszta sor volt, hogy azért lesz valamilyen meglepetése a dél-koreai gyártónak. A V30 felújított kiadásáról hallottunk, amely be is mutatkozott a rendezvényen. A neve LG V30S ThinQ. Külsőre pont olyan, mint az elődje, a motorháztető alatt azonban hardveresen és szoftveresen is sok az újdonság. 

Hirdetés

A tavalyi zászlóshajóhoz hasonlóan ez a ráncfelvarrott modell is 6 hüvelykes, 2880 x 1440-es kijelzőt kapott, azonban a beszámolók szerint ennek már sokkal jobb a minősége. A Qualcomm Snapdragon 835-ös lapkáját ezúttal 6 GB RAM kíséri, 128 GB tárhellyel. Létezik egy V30S+ ThinQ verzió is, abban már 256 GB tárhely van. 

A kékben pompázó újdonság további nagy érdekessége a ThinQ márkajelzés, ami arra utal, hogy az LG legújabb mesterséges intelligenciát hasznosító funkcióit is megkapjuk. A Vision AI funkciók képesek automatikusan felismerni fotózáskor azt, hogy mit fényképezünk, a QLens pedig nem csak képfelismerő, de QR-kódokat is beszkennel. A Voice AI eközben olyan hangalapú utasításokkal turbózza fel a Google Assistant szoftvert, ami egyetlen másik készüléken sincs jelen. 

A 3300 mAh-s akkumulátor mellett 16 és 13 (ez a széleslátószögű) megapixeles hátlapi kamera, 5 megapixeles előlapi kamera, 32 bites Hi-Fi quad DAC, USB-C és microSD-férőhely jellemzi a készüléket. Az IP68-as minősítés azt jelenti, hogy bírja a port és a vizet, a MIL-STD 810G pedig azt, hogy az ütéseket is (egy darabig persze). Nem hiányzik az ujjlenyomat-olvasó a hátlapról, és adott a Qualcomm Quick Charge 3.0-támgatás a gyorstöltéshez. Megjelenés márciusban, vételárak később. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.