Hirdetés

Az okostelefon- és LCD-gyártást is visszaveti a koronavírus



|

Az LG lemondta a 2020-as MWC-n való részvételt, Kínában pedig jelentős hatása lesz az okostelefonok és LCD-képernyők gyártására is a koronavírusnak.

Hirdetés

A koronavírus elég komoly hatással van a tech szektorra is, és mivel a gyárak hazaküldik dolgozóikat, az okostelefonok és az LCD-kijelzők gyártása is lelassul. Világszerte készlethiánnyal lehet majd számolni, aminek a hatására emelkednek a vételárak. Az LCD- és OLED-gyárak kapacitása először 10, majd összesen 20 százalékkal csökkenhet. Egyes beszállítók már leállították a termelést, sem alapanyagok, sem munkaerő nem áll ugyanis rendelkezésre bizonyos helyeken. 

Hirdetés

A kínai nagy okostelefon-gyártók idén 5 százalékkal kevesebb mobilt szállíthatnak a vártnál, ami elég komoly mennyiség, hiszen az összes okostelefon 70 százalékát itt gyártják. A Huawei, a Xiaomi, a Vivo és az Oppo is érintett, de a ROG Phone II-ből is hiány van már. 

Ezzel egyszerre pedig az LG bejelentette, hogy a koronavírus miatt nem lesz ott az idei MWC-n, Barcelonában. A dolgozói és a jelen lévők egészségét sem akarja kockáztatni a cég, ezért teljes egészében kihagyja az év legnagyobb mobilos rendezvényét, és tartózkodik a nemzetközi utazásoktól. Az új okostelefonjait külön rendezvényeken mutatja majd be a közeljövőben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.