Hirdetés

Kínában próbálja megmenteni az iPhone-okat Tim Cook



|

Amerika és Kína kereskedelmi háborúja miatt kiábrándítóan rosszak az új iPhone-ok eladásai Kínában. Tim Cook személyes körútra ment, hogy megmentse az iPhone-okat.

Hirdetés

Egyre több a jelentés arról, hogy Tim Cook, az Apple ügyvezetője Kínába látogatott. Vajon miért került sor erre, miközben az október meglehetősen túlzsúfolt a tech szektorban? Nem a kínai kémchipes botrány miatt. Azt maga az Apple cáfolta meg. A hírek szerint Tim Cook azért utazott Kínába, mert Donald Trump kereskedelmi háborúja nagyon rossz hatással van az Apple üzletére. 

Hirdetés

A beszámolók alapján Tim Cook már találkozott a Kínai Kommunista Párt képviselőivel. A helyi kormány szerint az Amerikával szemben kialakult feszült helyzetben az Apple afféle jóléti nagykövetként szolgálhat. Mindez mindkét félnek előnyös, és új színt visz Kína fejlődésébe. Azt remélik, hogy az Apple még nagyobb szerepet játszhat a két ország közötti együttműködésben. Természetesen Tim Cook is remek véleménnyel volt a helyiekről, az erős támogatásnak és a jó szolgáltatásnak hála úgy véli, sokat fejlődik az Apple. 

Egy másik helyi jelentés szerint Tim Cook megpróbál mindent megtenni, hogy elkerülje a teljes katasztrófát a világ legnagyobb mobilos piacán. Az amerikai termékekkel szemben ugyanis nagyon negatív a hangulat, és még az iPhone XS Max eladásai is szörnyen kiábrándítóak Kínában. A készülék persze nagyon drága az országban, az árából két csúcskategóriás Huawei zászlóshajó is kitelik, és még marad is az összegből. Tim Cook állítólag még a kínai elnökkel is találkozik, hátha javíthatnak a kialakult helyzeten. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.