Hirdetés

Kínából hozna memóriachipeket az Apple



|

A piac csúcsára juthat az egyelőre ismeretlen Yangtze, amennyiben sikeres lesz az együttműködés.

Hirdetés

Mindeddig egyetlen kínai cég sem gyártott memórialapkákat. Ez most megváltozhat, ugyanis a japán Nikkei forrásai szerint a Yangtze Memory és az Apple arról folytatnak megbeszéléseket, hogy az előbbi NAND flash chipek gyártásába kezd, amelyeket majd az iPhone-okban használnak fel

Hirdetés

A chipeket már 2019-ben megkaphatja az Apple, de a szükséges kapacitás csak 2020-ban állhat az óriás rendelkezésére. 

Az Apple a NAND flash chipeket jelenleg olyan cégektől szerzi, mint a Toshiba, a Western Digital, az SK Hynix és a Samsung Electronics. Az ilyen lapkák legnagyobb felvásárlója a világon az Apple, a komponensből 200 millió GB kellett tavaly, ennek 15 százaléka az Apple-höz került. 

Amennyiben Kínából is kap majd memóriát az Apple, akkor lentebb nyomhatja a vételárakat - ez azért is fontos, mert a NAND flash chipek az iPhone-ok egyik legdrágább alkatrészei. 

Ha a megbeszélések sikeresek, akkor az Apple segít majd a Yangtze szakembereinek a technológia és a chipek minőségének fejlesztésében, hogy azok megfeleljenek a gyártó követelményeinek. Ezzel egyszerre a gyártósorok bővítésében is részt venne az Apple. Mindezzel sokat nyerhet az Apple, na és persze Kína is, amely így felkerülne a memóriatérképre is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.