Hirdetés

Kínai tulajdonos lépett a Teslába



|

A Tencent 5 százalékos részesedést vásárolt a Teslában.

Hirdetés

A Tencent többek között a Kínában igen népszerű WeChat üzenetküldő app tulajdonosa, és immáron részben a Tesla vállalaté is. A kínai cég 1,8 milliárd amerikai dollárért cserébe 5 százalékos részesedést vásárolt a Teslában. 

Hirdetés

Kína fontos piac a Teslának, sőt, Elon Musk szerint az egyik legnagyobb lesz a vállalata számára a jövőben. A cég kínai eladásai tavaly megtriplázódtak, és 1 milliárd dollár fölé emelkedtek. Ez az éves 7 milliárdos árbevétel 15 százalékát jelentette. 

A Tencent ezzel a második nagy amerikai befektetését hajtotta végre a Snap (Snapchat) után. Korábban 86 millió dollárt fektetett a Nióba is, ami korábban NextEV néven futott. 

A Tencent emellett a kínai Uber, vagyis a Didi Chuxing befektetője is. Ez utóbbi vásárolta fel az Uber kínai erőforrásait, és nemrég Kaliforniában is nyitott egy labort, ahol a mesterséges intelligencián dolgozik. 

Bár a Teslához hasonlóan a Didi is dolgozik robotautókon, valószínűleg a két cég inkább együttműködik majd a jövőben. Az is lehet, hogy a Tesla egyszer a Didi meglévő hálózatán keresztül üzemelteti majd a kínai robottaxi-flottáját. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.