Hirdetés

Kingston KC3000 SSD teszt - szakad a plafon



|

Szolid, nem tolakodó, még csak a neve sem szexi, de olyasvalamire képes, amit eddig nem tapasztaltunk.

Hirdetés

Imádnak túlozni és forradalmat kiáltani a hardverfejlesztő cégek, de a valóságban sokkal ritkább, hogy valami tényleg látványosan jobb elődjénél. Az SSD-k világa ebből a szempontból különösen nehéz terep, mert itt már egyszer megélhettünk egy óriási, mellbevágó áttörést, ami még visszatekintve is nyugodtan nevezhető forradalomnak:

ez volt a HDD-SSD váltás.

Azonban a Solid State Drive-ok sem álltak meg ott, ahol a kezdetekben, és miután a gyártók leküzdötték a legtöbb gyerekbetegséget, rögvest nekiálltak növelni a kapacitást, ami akkoriban még 40-64-120 GB környékén mozgott.

Hirdetés

Ma már az 1-2 TB-os SSD-k sem elérhetetlenül drágák, azonban a sebesség még úgy is megakadt egy szinten, hogy közben a merevlemezekhez fejlesztett, elavult SATA szabványt leváltotta a PCI Express, az AHCI-t pedig az NVMe. A Kingston a kezdetektől a frontvonalban harcol, így nem is lepődtünk meg azon, hogy a legújabb SSD-felvonásban is az elsők között jelent meg valami igazán újjal. Ez a KC3000-es modell.

Az ígéret szép szó

A KC3000-es SSD elnevezése nem éppen fülbemászó, de be kell vallanunk, hogy a bliszteres csomagolás sem keltette fel különösebben az érdeklődésünket. Aki külsőre választ SSD-t, valószínűleg nem ezt fogja leemelni a polcról, hiszen nincsen rajta óriási, csillogó-villogó, RGB-LED-ekkel megspékelt hűtőborda, vagy legalább valami vadállat feje. Van azonban valami a csomagoláson, amitől mi azonnal izgatottak lettünk, ez pedig a felirat, miszerint a KC3000-rel átléphetjük a 7 GB/s-os határt. Persze ígéretekből már annyit kaptunk az elmúlt évek során, hogy megtanultuk, nem szabad hinni nekik, csak éppen a Kingston az a gyártó, aki roppant konzervatív az ilyen kijelentésekkel, vagyis ha ráírja, hogy átléphetjük ezt a tempót, akkor azt át is fogjuk lépni.

Notebookbarát SSD

A KC3000 elsőre úgy tűnik, hogy a gyártó mindössze egy matricával takarta el az SSD bájait (értsd: a chipeket), ám ez valójában egy fémlemez, amely grafitot is tartalmaz, ezáltal a hőelvezetése kiváló. Persze egy normális, nagyméretű hűtőbordával nem veszi fel a versenyt, ám ilyet ma már a legtöbb alaplap gyárilag kínál, ha pedig notebookról van szó, kifejezetten előny, hogy gyárilag nincsen felépítve borda az SSD-re.

A 2280-as szabványméretű meghajtó 2 TB-os kapacitású példánya érkezett hozzánk, amely kétoldalas szerelésű. A vezérlő szerepét egy Phison PS5018-E18-as chipre osztották, amely 1 GB DDR4 gyorsítótárat is kapott. Ez egy roppant elterjedt, új generációs SSD-vezérlő, amely számos trükkre képes a csúcssebesség elérése céljából, ráadásul fejlett gyártástechnológiájának köszönhetően a melegedése sem olyan nagyon komoly gond. A Kingston nagy húzása, hogy ehhez a legtöbb konkurenssel ellentétben a legújabb Micron NAND flash chipeket társította, amelyek 176 rétegűek és TLC szervezésben tárolják az adatot (Triple Level Cell - 3 bit/cella). Ez jelentősen jobb élettartamot, vagyis cella-újraírhatóságot hoz magával: a 2 TB-os modell 1600 TBW-re képes, ami még masszív, mindennapos használat mellett is elegendő kell, hogy legyen kb. 10-15 évig minimum. A KC3000 természetesen PCIe 4.0 x4-en kapcsolódik és a legfrissebb NVMe 1.4-es szabvánnyal kompatibilis.

Sebesebb mindennél

A csomagoláson ígért 7 GB/s tempóhoz PCIe 4.0-s Intel vagy AMD platformra is szükséged lesz, amelyek közül mi ezúttal utóbbit választottuk egy Gigabyte Aorus X570 Pro+AMD Ryzen 5 3600X páros személyében. Mielőtt rátérnénk a mérési eredményekre, mindenképpen szeretnénk kiemelni tapasztalatunkat a különböző M.2 foglalatokkal. Amikor ugyanis a déli hídhoz kapcsolódó foglalatba helyezve mértük az SSD-t, kimutathatóan rosszabb értékeket kaptunk. Ez nem minden tesztre volt igaz, sőt, inkább csak a szintetikus mérésekre, ám akkor is jól mutatja, hogy ilyen sebességnél már fontos odafigyelni arra, hogy

a CPU-ba integrált PCIe vezérlőhöz kapcsolt M.2 foglalatot használjuk.

Ez meg is hozta azt, amire olyannyira vártunk: szekvenciális olvasásnál átléphettük a mágikus 7 GB/s tempót. Ez már nagyon közel van a PCIe 4.0 x4 felső sávszélesség-határához, ám a Kingston KC3000 stabilan hozta a kiváló tempót többszöri újramérés során is. A felirat tehát nem hazudik, sőt, a CrystalDiskMark még ennél is jobb eredményt mutatott: a 7344 MB/s félelmetesen gyors, ezzel meg is dőlt tesztlaborunk eddigi rekordja.

Az IOPS-értékek nem mutattak ilyen mértékű javulást, mármint a többi PCIe 4.0 x4 SSD-hez képest. Ellenben ami ennél is fontosabb, hogy a valós terhelés alatt mért tempón is tetten érhető a kiváló teljesítmény, legyen szó a felhasználói programokat előnyben részesítő PCMark10 Storage-ről, vagy akár játékbetöltésről (Final Fantasy XIV: SB). Fontos még, hogy miként teljesít az SSD, amikor konstans nagy terhelésnek van kitéve, és a gyorsítótárak megtelnek. Az Anvil és a CrystalDiskMark méréseknél egyaránt minimális csökkenést mértünk, vagyis a gyorsítótár és a vezérlő adatszervezése kiválóan helytáll akkor is, ha tartósan nyúzod írási ciklusokkal az SSD-det.

Verdikt

A ma elérhető leggyorsabb Micron TLC-chipeket és legfejlettebb Phison vezérlőt pakolta egybe a Kingston a KC3000-en, ami már önmagában garancia a jó eredményre, ám ehhez még egy stabil, folyamatos terhelés alatt is jól működő firmware-t is sikerült hozzátenni. A hűtés inkább csak egy lap, ám nem komolytalan, ugyanis jól osztja el a vezérlő által termelt hőt, így a hűtés is egyszerűbb. Ugyanakkor némi aktív légmozgás, vagy egy borda mindenképpen javasolt zárt házba, hogy még véletlenül se fusson bele a KC3000 egy esetleges throttling-szituációba.

A csúcsteljesítményt azonban nem mérik olcsón, a tesztelt 2 TB-os modell 150 ezer forint felett van, miközben PCIe 4.0-s, 2 TB-os SSD-t már 100 ezer forint környékén is találsz a piacon. Ennek ellenére a KC3000 jó választás, ha tényleg az egyik leggyorsabb háttértárat szeretnéd, amelyikhez ráadásul megnyugtatóan magas TBW-érték és 5 év garancia is tartozik.

Kingston KC3000 2 TB SSD

Ár: 152 390 Ft
A Kingston KC3000 stabilan hozta a kiváló tempót többszöri újramérés során is.
  • PCIe 4.0 x4 SSD
  • NVMe 1.4
  • M.2 - 2280 méret
  • Phison PS5018-E18 vezérlő
  • 1 GB DDR4 cache
  • Micron 176-rétegű TLC NAND
  • 2-oldalas szerelés
  • alumínium hűtőlap
  • 1600 TBW/5 év garancia
PRO
Kontra
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7689
    [topic] => 1
    [group] => 10
    [gameinfo_name] => Kingston KC3000 2 TB SSD
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 175
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2021-11-27 22:59:12
    [gameinfo_webpage] => https://www.kingston.com/unitedstates/en/ssd/kc3000-nvme-m2-solid-state-drive
    [gameinfo_tags] => kingston, KC3000, SSD, NVMe, M.2, teszt
    [gameinfo_url] => kingston-kc3000-2-tb-ssd
    [gameinfo_pro] => 
    [gameinfo_kontra] => 
    [gameinfo_data] => PCIe 4.0 x4 SSD
NVMe 1.4
M.2 - 2280 méret
Phison PS5018-E18 vezérlő
1 GB DDR4 cache
Micron 176-rétegű TLC NAND
2-oldalas szerelés
alumínium hűtőlap
1600 TBW/5 év garancia
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 0
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 4
        )

    [gameinfo_price] => 152 390
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A Kingston KC3000 stabilan hozta a kiváló tempót többszöri újramérés során is.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 175
            [manufacturer_name] => Kingston
            [manufacturer_url] => kingston
            [manufacturer_link] => http://www.kingston.com/
            [link] => /gyarto/kingston
        )

    [link] => /termekinfo/kingston-kc3000-2-tb-ssd-7689.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.3
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    8

  • Szoftver:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.