Hirdetés

Kinyírhatja a Start menüt a Windows 11 következő frissítése



|

A redmondiak szerint külsős fejlesztőket terheli a felelősség a probléma miatt.

Hirdetés

A Microsoft az előző hónapban erősítette meg, hogy a várakozásokat beigazolva ősszel kapjuk meg a Windows 11 következő nagy frissítését, a 23H2-es csomagot, addig viszont a tavaly szeptemberben debütált 22H2-es update is átesik majd néhány finomhangoláson.

Mindazonáltal nem árt résen lenni, az egyik közelgő frissítés ugyanis teljesen megbéníthatja a Start menüt, és semmi remény sincs arra, hogy a Microsoft javítani fogja a problémát.

Hirdetés

Egész pontosan a KB5028254 sorozatszámú csomagról van szó, amelynek nemrég vált elérhetővé az előnézeti verziója. Az update kapcsán maguk a redmondiak közölték, hogy az installálását követően működésképtelenné válhat a Start menü azoknál, akik az ExplorerPatcher nevű külsős alkalmazást használják. A GitHubon elérhető ingyenes program a windowsos munkakörnyezet hatékonyabbá tételét ígéri.

A Microsoft szerint ugyanakkor előfordulhat, hogy más, harmadik felektől származó appok is előidézik a jelenséget, hivatalos fixre pedig nem érdemes számítani, a redmondiak ugyanis az érintett szoftverek fejlesztőit teszik felelőssé a javításért. A felhasználóknak ezért most azt tanácsolja a vállalat, hogy még a KB5028254 előnézeti verziójának installálása előtt töröljék a külsős testreszabó alkalmazásokat, vagy vegyék fel a kapcsolatot a problémás appok készítőivel.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor kerül sor a szóban forgó frissítés nyilvános megjelenésére, de a fentiek alapján bizonyos, hogy a végleges verzióban is jelen lesz a bug, így óvatosan kell eljárni, ha harmadik féltől származó appokat használunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.