Hirdetés

Kisebb lehet elődjénél a Pixel 8, és egy hajlítható modell is érkezhet



|

Nagyjából mindent megtudtunk a jövő évi Pixel felhozatalról.

Hirdetés

Az elmúlt években egyre többet és többet invesztál a Google a Pixel telefonok fejlesztésébe, és úgy fest, hogy már sejthető, jövőre mivel lepnek meg minket a fejlesztők, már ha hihetünk annak a kiszivárgott tervnek, ami nemrég került fel az internetre. A Pixel 8 szinte biztosra vehető érkezése mellett a Google műhelyében egy hajlítható modell is készülőben lehet.

A terveket az Android Authority hozta nyilvánosságra. A forrás szerint a Pixel 8 a "shiba", míg a Pixel 8 Pro a "husky" kódnéven fut. A Pixel 8 Pro a tervek szerint fizikai és kijelzőméretben a Pixel 7 Próra hasonlít majd, a Pixel 8 azonban kisebb lesz, mint a Pixel 7 volt, ahogy az is zsugorodott a Pixel 6-hoz képest.

Hirdetés

Szintén 2023-ban érkezik a Google Pixel 7a, ami a rendkívül sikeres Pixel 6a utódja lesz. Elvileg az árcédula marad, tehát ez is majd 449 dollárért kerül a boltokba, ami azért is meglepő, hiszen komoly változásokról, vezeték nélküli töltésről és jelentősen jobb kameráról pletykálnak a jövő évi modellel kapcsolatban.

Végül, de nem utolsó sorban készül egy hajlítható Pixel is, ami a belsős információk szerint a Galaxy Z Flip versenytársaként érkezhet. Az ára mindenképp versenyben lesz vele, hiszen 1,799 dollár környékére várható, a Google pedig már a 2024-es folytatáson is gondolkodik, ha pozitív fogadtatást kap az első generáció.

Mit gondoltok, ez a jó irány a Pixel széria számára? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.