Hirdetés

Kiszáll a mobilpiacról a Nokia 9 PureView kameráiért felelős cég



|

A Light úgy döntött, hogy többé nem akar a mobilpiacon próbálkozni - a Nokia 9 PureView kameráit próbálta feldobni korábban a cég.

Hirdetés

A fényképezéssel foglalkozó Light nagy erőkkel robbant be a mobilpiacra 2019-ben, amikor a HMD Global ígéretesnek tűnő Nokia 9 PureView csúcsmobiljához segített elkészíteni a többlencsés hátsó kamerarendszert. Ez végül csúfos bukás lett, többek között pont a kamerarendszer minősége és tudása miatt. Ezek után nagy kérdés volt, hogy mihez kezd a Light, keres-e új partnert. Az Android Authoritynek most elárulta a cég, hogy úgy döntött, kiszáll az okostelefonos piacról. 

Hirdetés

A Light neve még 2015-ben vált ismertté az L16 fényképező kapcsán, ami egy kompakt, de 16-lencsés megoldás volt, fejlett HDR rendszerrel és nagy felbontással. Az L16 vegyes fogadtatásban részesült, kevés fény mellett szenvedett, lassan dolgozta fel a fotókat, továbbá 2000 dollárba került. 

A Light tavaly még azt tervezte, hogy a Sonyval és a Xiaomival is együtt dolgozik majd a mobilpiacon a kamerák fejlesztésén, a mostani döntés nyomán azonban erre vélhetően már nem kerül sor. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.