Hirdetés

Kiszivárgott az Android Q



|

A rendszer korai előzetese alapján sötét módot, frissített engedélyeket és talán még asztali módot is kapunk.

Hirdetés

Legjobb esetben is néhány hónap még, mire a Google hivatalosan bemutatja a következő Androidot. Az xda-developers azonban már most hozzájutott az Android Q egy korai előzeteséhez, és persze ki is próbálta azt egy Google Pixel 3 XL okostelefonon. 

Hirdetés

Garancia még semmire sincs, de találtak pár funkciót, ami benne lehet a végleges rendszerben (ha a Google nem gondolja meg magát a tesztek alatt). 

A legnagyobb újdonság egyelőre a rendszerszintű sötét mód lehet, amit évek óta fejleszt a Google (a Samsung pedig már most piacra dobta a One UI-val együtt). Elvileg nem csak be- és kikapcsolható, ütemezhető is lesz, mint a Samsungnál. Este ez kíméli a szemeinket, illetve OLED-kijelzőnél az akkuval is spórolhat. 

A Google appjai persze támogatják már a sötét módot, de a rendszer a jelek szerint a külsős appokra is rákényszeríti majd a sötétséget, támogatás ide vagy oda. 

Az xda kísérleti asztali módra is talált bizonyítékot, vagyis a Samsung DeX funkciója is visszaköszönhet valamilyen formában az Android Q-ban. Változnak továbbá az engedélyekkel kapcsolatos beállítások, a felhasználók még nagyobb irányítást nyernek ezek fölött. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.