Hirdetés

Kiszivároghatott az idei Macbook Air felfrissített külseje



|

Az Apple visszatér a gyökereihez és újra kiszínezi a termékeit.

Hirdetés

Az Apple különösebb változtatás nélkül, már 2007 óta használta ugyan azt az iMac külsőt, amik évről-évre csak a belső specifikációkban mutattak változást. Ezt a már unalmas mintát törte meg a cupertinói cég a Spring Loaded eseménnyel, amikor végre frissült az iMac sorozat és bekerült az M1 is a kínálatba.

Ha hihetünk Jon Prossernek, aki egy méltán elismert Apple szivárogtató, hamarosan a Macbook Air is felfrissülhet, ami még annak ellenére is maradt a régi, hogy már tavaly belekerült az M1-es processzor.

Hirdetés

Nagy változásra azért nem kell számítani, mindössze annyi történik majd, hogy az eddigi három elérhető színt felváltják majd az iMac-eknél megismert új színvariánsok. Prosser arra is felhívta a figyelmet, hogy ennél már csak akkor lehetne vékonyabb a laptop, ha az Apple elhagyná az USB-C portot is, ezt pedig valószínűleg senki sem szeretné.

Persze ezeket a híreket érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen az sem elképzelhetetlen, hogy majd csak az M2-vel együtt érkeznek a külsőben is új Macbook gépek, az új processzor bemutatása azonban furcsa azok után, hogy az iMac-ek még csak idén kapták meg az első generációt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.