Hirdetés

Kiszivároghatott az iPhone 14-széria és az Apple Watch Series 8 megjelenési dátuma



|

Heteken belül megérkezhetnek az Apple újdonságai.

Hirdetés

Nem volt túl merész feltételezés, hogy az Apple valamikor szeptemberben fogja bemutatni az iPhone 14-modellcsaládot, hiszen az almás cég már évek óta ezt a menetrendet követi, eltekintve az iPhone 12-szériától, amely októberben lépett színre.

Az Apple-ügyek szakértőjének számító bennfentes, a Bloomberg hasábjaira író Mark Gurman viszont már tudni véli a pontos dátumot is, s ha hihetünk neki, akkor nem kell sokat várnunk a nagy leleplezésre, amely egyéb újdonságokat is tartogat.

Hirdetés

Gurman ugyanis úgy értesült, hogy Tim Cookék szeptember 7-én szerdán kerítenek sort az iPhone 14 leleplezésére. Ha tényleg így alakul, az valamelyest meglepetésnek mondható, a cupertinóiak ugyanis általában kedden tartják a keynote-jukat, de a 2018-as iPhone XS-széria például szintén egy szerdai napon mutatkozott be.

A várakozások szerint 2022-ben is négy új iPhone-t kapunk, melyek között már nem lesz ott 5,4 hüvelykes mini, helyette egy 6,7 hüvelykes "Max" kiadást küld ringbe az Apple. A drágább Pro-variánsok két kisebb előlapi kivágással érkezhetnek a belógó szenzorsziget helyett, a másik nagy dobásuk pedig a 48 megapixeles kamera lehet. Ezzel szemben az alapmodellek állítólag még a legújabb A16 Bionic chipet sem kapják meg, és maradnak a 12 megapixeles képalkotónál.

Ha hihetünk a pletykáknak, az iPhone-okkal együtt mutatkozik be az Apple Watch Series 8 is, amelyet ezúttal egy frissített SE-kiadás, valamint egy kifejezetten sporthoz szánt, strapabíróbb "Apple Watch Pro" modell is kísér majd. Az utolsó attrakciónak pedig a belépő szintű iPad legújabb, 10. generációja ígérkezik, amely a kiszivárgott renderek alapján teljesen új dizájnnal és USB-C csatlakozóval támadhat.

Amennyiben Gurmannek igaza van, néhány héten belül kiderül, mennyire voltak pontosak az előzetes szivárgások.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.