Hirdetés

Kivehető kijelzős mobilban gondolkozik a Xiaomi



|

A Xiaomi sorra áll elő bizarr szabadalmakkal, ezúttal egy eltávolítható kijelzős okostelefont álmodott meg.

Hirdetés

A Xiaomi igazán érdekes szabadalmakkal jelentkezik mostanában, valószínűleg azért, hogy bebiztosítsa magát arra az esetre, ha valamelyik merész mobilkoncepciót hirtelen felkapnák a vásárlók. Volt nemrég egy olyan ötlete a kínai gyártónak, aminél a készülék tetejébe vezeték nélküli hangszórókat lehetne rejteni, most pedig előállt egy olyannal, ami alapján az okostelefon kijelzője eltávolítható lenne. 

Hirdetés

A LetsGoDigital talált rá szokás szerint erre a meghökkentő koncepcióra és szabadalmára is, amely két fő komponenst ír le. Az egyik a fő rész, vagyis maga a készülékház a hardverekkel. A másik a lecsatoltható kijelző, fele olyan vastagsággal. A kijelzőnek viszont akkuja is lenne, mert önállóan is működne. Külön lennének a kamerák, hangszórók, portok és gombok. A szelfikamera pedig a kijelzőn keresztül működne, mi több, a kijelző vezeték nélkül is töltene. 

A szakértők egyetértenek abban, hogy ez az elképzelés túl vad és túl sok hibaforrást tartogat ahhoz, hogy élesben is összerakjon egy ilyen mobilt a Xiaomi. Az viszont jól látszik, hogy merész elképzelései vannak a mérnökeiknek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.